2015. január 10., szombat

05:Chapter

Shin Min Gi szemszöge

Másnap reggel mindketten elaludtunk. Siettünk, ahogyan csak tudtunk, ám Seu-t nem nagyon izgatta a dolog, hogy el fogunk késni a munkahelyünkről.
-Készülődj már gyorsabban Seu! Nem igaz, hogy ennyire lassú vagy - szóltam rá húgomra.
-Jó, jó sietek - válaszolt.
Futottunk a buszhoz, de a szemünk előtt ment el.
-Ki fognak minket rúgni! Egyből a második munkanapunkról elkésünk - idegeskedtem.
-Ez az! Ki fognak minket rúgni! - örült a fejének Seu.
-Te most ennek komolyan örülsz? Végre van egy munkánk, és lesz pénzünk, amiből vehetnénk egy saját házat, te pedig itt éljenezel - világosítottam fel Seu-t. - Induljunk el sétálva.
Egy parkba tartottunk, ahol a szél kifújta kezeim közül a papírokat.Utánuk mentem, majd felszedtem őket. Seu addig megvárt a járda szélén. A távolból férfi hangokra kaptuk fel a fejünket, de én nem tudtam felszedni olyan gyorsan a papírjaimat, mint gondoltam és messzebbre is fújta a szél, én meg kénytelen voltam utánuk menni. Seu így egy ideig egyedül maradt.
-Jó volt a melltartós bemutatód - sétát oda V Seu-hoz, majd kacsintott egyet.
Seu csak nézett, én pedig Tae Hyung háta mögé sétáltam. Ujjammal megkopogtattam V vállát, ő pedig megfordult, és a tenyerem az arcával találkozott. A pofontól kipirosodott arcát figyeltem, majd hirtelen kezével befogta a számat.
-Nem mondtad, hogy ketten vagytok - beszélt nekem V, miközben arcomat fürkészte. Közben jött még öt fiú, és beálltak V mellé.
-J-Hope! Fogd le a másikat is! - adta ki a tanácsot V.
Jungkook és egyik barátja érkeztek meg.Beálltak a többiek közé, viszont Jungkook teljesen kiborult, amint meglátta, hogy barátja Seu-t fogja le.
- Mit művelsz Seu-val? Úgy volt, hogy csak a barátnőjét viszitek el, őt nem! Engedd el most azonnal J-Hope! - ordított Jungkook a fiúra.
-Nem látod, hogy ketten vannak? - mondta idegesen V Jungkook-nak, majd Seu-ra mutatott. - És amúgy is, tudtommal nem te vagy a főnök, hanem én - nézett rá fenyegetően.
Mégis milyen főnök dologról beszélt V?Furcsálltam ezt a dolgot, nem is kicsit.
Tae Hyung elvette a kezét szám elől, mikor Seu-ra mutatott, én pedig amilyen hangosan csak tudtam, kiabáltam segítségért, de senki sem hallotta meg a hangom.V elengedett, és Rap Monster-t kérte meg, hogy fogjon le.V Jungkook-hoz közeledett.Váltottak pár szót, de nem hallottam mit mondtak egymásnak, mert elég halkan beszéltek. Seu-n látszott, hogy nagyon fél. Én is féltem, de nem tudtam mit tenni. Fogalmunk se volt róla, miért csinálják ezt velünk. Seu sikítására lettem figyelmes.Szökni próbált.Sikerült is neki J-Hope karjai közül kiszabadulni, és futásnak eredt.Rohanás közben egy 'bocsánatot' szeretett volna visszakiabálni nekem, de V amilyen gyorsan csak tudott, utánafutott, és leütötte egy ütővel, amit magával vitt. Sikítását hallottam, majd csak annyit láttam, ahogy V elkapja, és odacipeli J-Hope-nak, hogy fogja meg. Meg is fogta ájult húgomat, de egy fekete kocsiba vitte, berakta, majd visszajött a többiekhez.
-Egy agresszív állat vagy! Csak kihasználtál te szemétláda! - ordítottam V-vel - Mit csináltál Seu-val? - kiabáltam a fiúnak, egyre hangosabban, közben patakokban folytak le arcomon a könnycseppek.
-Tényleg? - közeledett felém - majd meglátjuk ezek után mit gondolsz rólam.Ugyanis meg fogsz ismerni. - fejezte be mondatát Tae Hyung.
-Nem szeretnélek jobban megismerni. Mikor bejöttetek a boltba, normálisnak tűntél, most meg leütöd a húgom és elfogsz minket, majd elviszel? Milyen főnök vagy te? Mi ez az egész? Kik vagytok ti?
-Pedig megfogsz ismerni. Ha akarod, ha nem. Ebben nincs választási lehetőséged. Választ is kapsz a kérdéseidre, csak várj egy kicsit - súgta a fülembe, és egy 'puszit' nyomott  számra, amit én elleneztem.
Fájdalmat éreztem a tarkómnál, majd hirtelen elsötétült minden körülöttem.

                                                                                                                                             



2 megjegyzés:

  1. Nem.. Nem.. És nem! Nem lehet itt vége! Ez.. Huh..
    Hozzátok hamar a részt! Kérlek!

    VálaszTörlés
  2. Hihi. Már elkezdtem írni, örülök, hogy tetszett :DD (Bár nem én írtam, de sebaj) :)

    VálaszTörlés