06:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

Lépéseket hallottam magam körül. Nem tudtam ki lehetett, de nem is nagyon érdekelt. A szememet nem nyitottam ki, mert féltem a látványtól, ami engem vár. Nem igazán voltam magamnál, de erős fájdalmat éreztem a két csuklómban, amik a hátam mögött voltak. A fejem a falnak volt döntve és ülő helyzetben voltam. Biztos voltam abban, hogy egy ágyon lehettem, mert kényelmes volt. Szemeim még mindig nem nyitottam ki, mert a lépés hangok még nem csendesültek. Ki lehet itt? Kezeim le akartam volna ereszteni, de nem tudtam. Hozzá volt kötözve az ágy támlájának, ezért nem is mozdultam többet, nehogy rájöjjön a jelenlévő személy arra, hogy félig meddig magamnál vagyok. Mivel a fejem iszonyatosan fájt az ütés helyén és enyhén megszédültem. Mikor apránként józanodni kezdtem, rájöttem arra, hogy testem nem fedi semmi és a ruháim sincsenek rajtam. Nem kaptam pánikot, mert nem tudtam hirtelen mi folyik itt körülöttem. A lépések lassan elhalkultak, én pedig biztos voltam abban, hogy egyedül maradtam. Óvatosan mocorogni kezdtem, majd kinyitottam a szemeimet. Homályosan láttam mindent. Nem tudtam hol vagyok és mi történik itt. Az ütés ereje iszonyatosan legyengített. Abban pedig halálosan biztos lehettem, hogy egy üres szobában voltam, kikötözve az ágyhoz, ruhától megfosztva. Ennyi, amit hirtelen fel tudtam dolgozni. A kezeim már nagyon lezsibbadtak, de tehetetlen voltam.

 -Segítség! Kérem, valaki! - kiáltottam sírva. A fájdalom egyre csak erősödött, a homály pedig nem akart enyhülni.

 -Itt vagyok - rohant be azt hiszem Jungkook. Vörös haját még ezzel a látásommal is felismertem. Hirtelen benyúlt a hátam mögé és egy egyszerű húzással eloldotta a kötelet. Térdeim felhúztam és a kezemmel próbáltam takarni az összes fedetlen testrészem. Nem tudtam zavarba jönni, mert még mindig nem teljesen voltam önmagamnál.

 -Hol vannak a ruháim? - dideregtem. Jungkook nem mondott semmit, csak a szekrényhez lépett, motoszkált valamit, aztán elém dobott egy ruha szettet.

 -Vedd fel - utasított. Hirtelen nem ismertem rá, mert mindenhol a könyvtáros srácot kerestem, de nem volt helyette más, csak egy parancsoló alak, akit magamban egy idegen embernek tituláltam. Mivel észrevette, hogy nem nagyon boldogulok az öltözéssel, segített rám adni az összes ruhadarabot, majd a kezét nyújtotta és felhúzott az ágyról. A gyomrom görcsbe rándult. Ismerős helyzet volt, mégis belül teljesen más érzések kavarogtak bennem. Félelem, düh, csalódottság, tanácstalanság. Az ajtó felé vezetett, de a szédülésem hatására dülöngélve lépegettem oda. Látva ezt, átkarolta a derekam és némán levezetett a lépcsőn. Látásom kezdett visszatérni és élesülni. Finom illat csapta meg az orrom. Jungkook a kezét elvette, majd a csuklómat fogta meg és úgy vezetett a jó illat felé. Rosszul tette. Hirtelen felszisszentem, jelezve, hogy fáj, így visszatért keze a derekamra. Nem szólalt meg, csak a konyhába vitt, ahol 5 fiú már a kerek asztalnál ült. Négy szék volt üres. Leültetett az egyik székre, ő leült a jobb oldalamra és belekezdett az evésbe a többi fiúval, akik mind engem fürkésztek. Nem volt étvágyam, csak kapargattam a villámmal az ételt.

 -Seung Rin, igaz? - kérdezte, ha minden igaz Jimin.

 -Seu - mormogtam.

 -Elnézést. Seu - javította ki magát.

 -Neked csak Seung Rin - húztam gúnyos vigyorra a számat. Jungkook hirtelen megszorította a csuklóm, én pedig tudtam, hogy mit akar ezzel mondani, ezért elhallgattam. A feszültség csak növekedett köztünk, de a srácok nem adták fel, folytatták a vallatásom.

 -Na és. Miért dolgoztok a testvéreddel nyáron? - törte meg a csendet J-Hope.

 -Új házra gyűjtöttünk - válaszoltam vállat vonva. - Míg valakik el nem raboltak minket.

 -Elég lesz - szólalt fel mellőlem Jungkook és fenyegetően rám nézett.

 -Miért, akkor mit csinálsz? Megerőszakolsz? Ja, bocsánat, azt már megtetted az előbb, mikor ruha nélkül ébredtem fel - mérgelődtem. - Apropó. Hol vannak a ruháim? Arca idegességet sugárzott, száját nyitotta volna, hogy feleljen a kérdéseimre, de V jelent meg a konyhában. Az összes fiú lehúzta a fejét és némán fogyasztották az ebédjüket. V a fiókban kutatott, majd egy késsel a kezében indult meg az emelet felé.

 -Mit akarsz azzal a késsel? Hol a nővérem?! - kiáltottam hisztérikusan, de Jungkook befogta a számat. V megtorpant, de nem nézett hátra, csak elindult újra. Úgy fél perc múlva sikításra lettünk figyelmesek.

 -Minie! - sikítottam. Felálltam a székről és eszméletlen gyorsasággal kezdtem el rohanni az emelet felé, nem törődve azzal, hogy magammal sodortam a székem. Az ajtót nyitottam volna ki, mikor hirtelen Kook ragadta meg a karom és magával ráncigálva zárt be abba a szobába, ahol felkeltem.

 -Engedj ki!