-Jó éjszakát, srácok - mosolyogtam rájuk, utam pedig szobámba vezetett. Fontosabb dolgaimat a táskámba dobáltam, a gyűrűt pedig a zsebembe süllyesztettem. A hatalmas, immár bepakolt táskát az ajtó előtt raktam le, előtte viszont B-Bombnál kopogtattam egyet.
-Mi szeretnél, Seu? - mosolygott felborzolt hajjal. Valószínűleg aludt, míg fel nem keltettem.
-Csak jó éjszakát szeretnék kívánni, és megköszönni azt, hogy mindig mellettem voltál - borultam a nyakába.
-Ez semmiség. De ez nem várhatott volna reggelig?
-Nem igazán. Fontosnak tartottam most elmondani.
-Hát akkor, jó éjszakát neked is, Seu - csukódott be az ajtó előttem.
-Ég veled, Bombi - suttogtam. Felvettem a táskát a vállamra, majd a megbeszélt kopogtatást követően, Minie kijött a szobájából.
-Alszik Kwon?
-Igen, eléggé kiütötte a sok alkohol az egész bandát, szóval itt az idő - szorította meg a kezemet könnyes szemekkel. A bejárati ajtó előtt álltunk meg, már csak ez az egy tárgy választott el a szabadságtól.
-Biztos, hogy vissza szeretnél menni?
-Igen. Már nincs szükséged arra, hogy melletted legyek, mivel most már helyettesít engem U-Kwon. Hiányozni fogsz, nővérkém - öleltem magamhoz szorosan. - Ne feledd, egyszer el kell mondanod az igazat rólunk, különben még nagyobb káosz lenne, ha ő rakná össze a fejében.
-Megígérem. Nekem is hiányozni fogsz - áztatta könnyeivel a vállamat. - Vigyázz a kicsire és légy boldog. Ne felejts el hívni minden nap. A pisztolyodat pedig jobban dugd el, mert bárhol voltál, azt mindig minndenki megtalálta - nevetett keserűen. Kinyitottam az ajtót, esernyőm pedig magam fölé emeltem, mivel az eső megállás nélkül hullt az égből.
-Sok boldogságot nektek - integettem, majd ténylegesen elindultam, hogy ne nehezítsem a helyzetet. A gyűrűt a kezemben szorítottam, miközben az ázott úton lépkedtem, egyre messzebb merészkedve a háztól. Vonat nem indult Szöulba, így be kellett érnem egy taxival, ami nem kevés pénz árán, de eljuttatott szülővárosomba. Szorosan markoltam az esernyő nyelét, lábaim pedig remegtek, mikor a BTS ház előtt torpantam meg. A gyűrűre néztem, amit azóta sem engedtem el. Eltűrtem az arcomra tapadt vizes hajtincsem, a fényes ékszert pedig a táskámból kihalászott dobozába raktam bele, majd tettem be a postaládába, mely biztosította, hogy ne érje víz.
-Hát te? - hallottam meg valakit magam mögül, így ijedten fordultam a hang irányába. - Kiszálltál a bizniszeinkből, elárultál Minie-vel együtt, most pedig hirtelen jó kislány lettél? - nevetett Tiffany.
-Fogd be, most már nincs semmi közünk egymáshoz. Tekintsd úgy, hogy nem is ismertük egymást - indultam tovább, de visszarántott.
-Hé, hé, hé - lökött mellkason. - Mióta akartad magad ennyire elkötelezni? Tudtommal két hónapja még csak a lógáson járt az eszed, most pedig a gyerekedet várod? Mi a franc van veled?
-Szállj már le rólam a rohadt életbe! Mert te elvagy a naponta cserélődő pasijaiddal, ne az én életemet kritizáld, oké?!
-Úgy látom, feléledt benned az anyai ösztön - vigyorodott el, élvezve a szituációt. - Nevetséges. Milyen anya akarsz te lenni, mikor feleségnek sem vagy jó? Emlékeztesselek? Yoseob, Jungkook testvére.. - sorolta, miközben minden egyes név hallatán egyre feszültebben kezdtem magam érezni.
-Elvesztettem a gyereket te idióta! - törölgettem a szemeim, ezért gyorsan elrohantam a sötét utcán. Átvágtam a kihalt és csendes parkon, minek végén a házunk állt, leoltott fényekkel. Ideges voltam, a bűntudat egyre jobban csak felemésztett belülről, könnyeim folyamatosan potyogtak, hol Jungkook, hol Minie és a baba elvesztése miatt. Az egész életem apránként esett szét, melynek érzete rendkívül lehangoló volt. Bementem a hatalmas vaskapun, aztán a lépcsőn sántikáltam felfele, miközben szemeim törölgettem. A cipőm minden egyes lépésnél egy koppanás szerű hangot adott ki, mivel a víz teljesen eláztatta. Nagy levegőt vettem, majd kopogtattam az ajtón. A fények felkapcsolódtak, először fent, majd később lent is. Anya nyitott ajtót, álmosan állt meg előttem, de szeme felcsillant, mikor tudatosult benne, hogy én ácsorogtam vele szemben.
-Seu, drágám! - borult a nyakamba. Szorosan magamhoz öleltem, illatát pedig jó volt újra érezni, mely ugyanolyan volt, mint régen. - Jól vagy, nem esett bajod? Hol a testvéred? Hogy kerülsz te ide?!
-Ne aggódj, Minie nem is lehetne jobb helyen - mosolyodtam el. - Itt volt az idő, hogy végre visszatérjek. De hol van apa?
-Édesapád külföldre ment valami konferenciára. El sem hiszem, hogy itt vagy! - adott egy jó nagy puszit az arcomra. - Gyere be, meg fogsz fázni!
-Azt hiszem, már késő - szipogtam, utána befáradtam a meleg házba. Anya mindenhova követett, miközben próbált mindenben segíteni. Tiszta ruhát adott, forró teát főzött, míg átöltöztem, majd befeküdt mellém a régi ágyamba, mivel elég idegennek éreztem magamat a saját szobámban. Szomorúan néztem ki a nyitott ajtón, a szemben lévő üres szobára, amely Minie tulajdonát képezte.
-Anya? - pillantottam fel rá. - Ugye ti mindig mellettem maradtok?
-Ne kérdezz ilyen marhaságokat! Hát persze, hogy mindig melletted maradunk - simogatta a hajamat.
-Lehetne egy hatalmas kérésem?
-Mi lenne az?
-El tudnád intézni, hogy visszamehessek a könyvesboltba dolgozni?
-Megteszek mindent, amit tudok. Legfeljebb segítséget kérünk apádtól, hogy beszélje meg a volt főnököddel.
-Köszönöm - hunytam le a szemeimet, és próbáltam elaludni.
-Seu, kislányom! Remek hírem van - rohant be anya a szobába.
-Micsoda?
-Felhívtam a főnöködet, aki apád egyik ismerőse, és elintéztem, hogy vissza tudj menni. Azért pedig ne aggódj, hogy eltűntél, mindent kimagyaráztam neked.
-Úristen, köszönöm! - ugrottam a nyakába. - Mikor kezdhetek?
-Egy óra múlva - mosolygott lelkesen.
-Egy óra múlva? - kerekedtek ki a szemeim, mire bólintott egyet. Heves pakolászásba kezdtem, gyorsan átöltöztem, fogat mostam, reggeliztem, majd megcsináltam a szerte álló hajamat. Háromnegyed óra múlva, már a buszmegállóban ácsorogtam, várva a közlekedési eszköz megérkezésére. Halálpontossággal rohantam be az üzletbe, ott pedig a személyzeti raktárat rohantam le. Yeon Ki már a pénztárnál végezte a munkáját, így nem kellett elvacakolnom az üzlet nyitásával. A régi szekrénykulcs már nem volt meg, így egy újat kaptam, ami egy székre volt lerakva. Mellette a szokásos kék ing és a névtáblám díszelgett. Gyorsan magamra is kaptam őket, végül, így surrantam ki az irodából.
-Szia Yeon Ki - köszöntem neki.
-Szia Seung Rin, jó újra látni téged! - mosolygott rám, majd újra a munkájára koncentrált. Kicsit furcsa volt itt mászkálni a polcsorok közt, hisz néhány órája még egy teljesen más városban tartózkodtam. Itt találkoztam először azzal a rejtélyes fiúval, kire egy idő múlva már a jegyesemként tekintettem. Ő volt az első szerelmem, aki mindenben támogatott és szeretett. Akitől a közös gyermekünket vártam, míg el nem vesztettem. Egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni és elmondani a történteket, mert féltem. Újra szerettem volna kezdeni a találkozás előtti életemet, hogy újra gyerekként ébredjek fel, kinek nem kell még foglalkoznia a jövővel, csak élnie a jelent. Mégis mindennél jobban hiányzott, bármit is gondoltam. Elszomorodva cammogtam a könyvespolchoz, hogy kezembe vehessem a világoskék könyvet, amit a legfontosabb tárgyként őriztem emlékezetemben. Csalódottan torpantam meg a polc előtt, ahol a könyv hiánya volt észlelhető.
-Ezt keresed? - hallottam magam mögül egy ismerős hangot, és eszméletlen gyorsasággal fordultam a kérdező felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése