34:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

Hallani lehetett, ahogyan az ajtón dörömböltek a rendőrök. Még ha zárva is volt, tudtuk, hogy előbb utóbb bejutnak rajta, így csak néhány percünk volt a menekvésre.

 -Mit csináljunk? - idegeskedett Minie.
 -Nem most akartam elmondani, de nincs más lehetőség - csóválta idegesen a fejét Jungkook, majd elővett egy papírt és sebesen írni kezdett. - Menjetek erre a címre, ezt a házat Seu-nak és magamnak vettem, szóval nyugodtan bemehettek - nyomta a kezembe a kulcsot és a papírt.
 -Nekünk? - kerekedtek ki a szemeim.
 -Majd máskor megbeszéljük, most nincs idő - húzta rám pulcsiját, majd annak kapucniját. Egy puszit nyomott a fejem búbjára búcsúzásképpen, és elengedett. - Siessetek, és vigyázzatok magatokra.
 -Szeretlek - néztem vissza, és elindultunk Minievel.
 -Gyertek - húzott minket Jimin a kezünknél fogva a hátsókijárat felé.
 -Siessetek már, mindjárt bejönnek! - idegeskedett V az ajtó előtt.
 -Te nem jössz? - kérdezte Minie, Jimintől miután kiértünk a hátsóajtón.
 -Nem, akkor csak gyanakodnának, amiért hirtelen eltűntem. Menjetek, majd utánatok megyünk - mondta. Az ajtót becsukta, mi pedig sebesen rohanni kezdtünk. Futottunk a sötét és kihalt utcán, amíg csak tüdőkapacitásunk bírta. Megálltunk egy rövidke pihenőre, és újra futásnak eredtünk, de már a város forgalmasabb részén.
 -Hogy jutunk el oda? - hajolt a lapom fölé nővérem, hogy jobban szemügyre vehesse a címet.
 -Erre lakik apa munkatársa, nem emlékszel?
 -Tényleg - világosodott meg. - De hát az a város másik felében van!
 -Metróval gyorsabb, gyere - húztam magam után. Senki sem volt ott, direkt azt az aluljárót választottuk, ahol kevesebb volt az esélye annak, hogy bármilyen rendőrrel is összefussunk. Öt percig vártunk arra, hogy a metró megérkezzen. Minden sötét volt, az a néhány fény világította be az egész térséget, ember pedig nem volt, nyilván azért, mert elég későnek bizonyult már. Minievel egymás kezét szorítottuk, mivel rettentően féltünk egyedül.
 -Végre - sóhajtott fel Minie, és felszálltunk az üres közlekedőeszközre. Leültünk a két egymással párhuzamos ablakokhoz, és a folyosó felé fordultunk, hogy egymás arcát lássuk, ne a feketeséget, ami a járművön kívül uralkodott.
 -Minie - szólítottam meg.
 -Hm?
 -Ilyen nincs - döntöttem a fejem az ablaknak, majd a kalauz felé billentettem. - Miért pont az üres metróban kell lennie?!
 -Nincs nálunk pénz - tapogatta a zsebét.
 -Jó estét, lányok - sétált hozzánk a férfi.
 -Maga tudja, kik vagyunk mi? - húztam le a kapucnit a fejemről, és Minie is így tett.
 -Az ikrek - dermedt le. - Kérem, utazzanak jól - sietett a vagon másik végébe.
 -Ezt megúsztuk - kacagtam.
 -Inkább ezt a rendőrösdit ússzuk meg. Ha azt tanúsítanánk, hogy nem raboltak el minket, semmit sem érne, mivel a szüleink nyilván elmondtak mindent, amit tőlünk hallottak.
 -A BTS nem hülye, valamit biztosan kitalálnak - nyugtattam.
 -Így legyen - állt fel, és magával rántva húzott ki az ajtón. - Merre tovább?
 -Sosem hallottam erről az utcáról, de Jungkook azt írta ide, hogy a pláza parkolója melletti utcán menjünk végig, aztán pedig forduljunk jobbra. Több információ nincs, de a házszámot csak megtaláljuk.
 -Akkor, gyerünk - karolt belém. Elindultunk a sötét városrészen. Itt kevesebb volt az autó, a zaj, minden.
 -Ez a hely olyan, mint..
 -Ne mondd ki, tudom - szorított a kezemen.
 -Sajnálom. Ígérem, ha megszületett a kicsi, visszamegyek veled - néztem a földet szomorúan.
 -Ezt most felejtsd el! Nem fogod elhagyni Jungkookot, pláne nem a gyereked apját! Hányszor voltál te már szerelmes?
 -Most először.
 -Akkor ne is veszítsd el.
 -De te.. - csordultak ki a könnyeim.
 -Ne foglalkozz velem, amíg itt vagy velem, én boldog vagyok.
 -Szeretlek, Minie - öleltem meg könnyes szemekkel.
 -Én is téged, de keressük meg azt a házat, mivel fáradt vagyok.
 -Én meg parázok este - kuncogtam, és jobban beleburkolóztam Jungkook pulcsijába, melynek illata kellemes volt, és rá emlékeztetett. Némán sétáltunk a kihalt utcán. A házak gyönyörűek voltak, az egész környék pedig inkább egy üdülőhelynek felelt meg.
 -Ez az, a huszonhatos számú - torpantam meg.
 -Azta - kerekedtek ki Minie szemei.
 -Ezt komolyan nekünk vette? - mentem közelebb a kapuhoz, és ámuldozva néztem a hatalmas fehér villát.
 -Úgy látszik, Kook komoly kapcsolatra vágyik. Bár, ez elég egyértelmű, hisz most várod a közös gyereketek, és még a kezedet is megkérte.
 -Igaz - mosolyodtam el. Ezek a szavak csengtek a fejemben, újra meg újra, így mosolyom egy pillanatig sem tűnt el arcomról. Benyitottam a kapun, megvártam, míg a testvérem bejött rajta, és becsuktam. Elindultunk az ajtó felé mindketten, ezért előhalásztam a zsebemből a kulcsot. Egy ideig vacakoltam, mivel sötét volt, és nem láttam a kulcslyukat. Kinyitottam az ajtót, miután végre sikerült kinyitnom annak zárját, és mindketten szinte berohantunk.
 -Bezárjam az ajtót?
 -Biztos van még egy kulcs, szóval zárd be.
 -Oki - tettem azt, amit kért. A kulcsot visszaraktam a zsebembe,majd mindketten felfedező útra indultunk.
 -Ez a ház valami fantasztikus - forgolódott.
 -Szerintem is - simítottam végig a márványpulton.
 -Menjünk aludni, mindjárt kifekszem - ásítozott.
 -Szerintem fent lesznek a szobák - mutattam az emelet felé. Elindult a lépcsőn, így hát követtem őt.
 -Ez a szoba a legnagyobb, szóval valószínű, hogy ez a tiétek. Jó éjszakát - ment ki. Megtorpantam az ajtóba, hogy jobban szemügyre tudjak venni minden egyes részletet. Hatalmas franciaágy, üvegfal egy ajtóval, mellyel a teraszra lehetett kimenni, majd egy gardrób és egy fürdőszobaajtó. Minden nyugodt és hangulatos színvilágú volt. Elhúztam a földig érő függönyt, így tökéletesen kiláttam. Csodálkozva néztem a sötét, hullámzó tengert, mely a ház udvarából volt megközelíthető. Visszahúztam a fehér textilt, és a gondosan megágyazott ágyba vetődtem. A földre hajítottam a tornacipőmet, és nyakig betakaróztam. Szemeimet behunytam, próbáltam elaludni, de idegen helyiségben voltam, ami miatt ez nem igazán ment. Lehet, hogy ez a saját házunk volt, de Jungkook nem volt mellettem, így még tökéletesen nem éreztem otthonomnak. Ami pedig a legnagyobb kérdőjel volt az életemben, az az, hogy hol is volt valójában az én otthonom? A szüleimnél, akik nem fogadják el boldogságom? A BTS ház, akik elraboltak minket és megfosztottak a szabadságtól? A Block B-nél, ahol azt az embert hagytam, aki tökéletesen megértett, és pont olyan volt, mint én? Talán Jungkooknál, aki a kezdetektől fogva mellettem volt, és megadott nekem mindent, amit elvártam az élettől? Csupa megválaszolatlan kérdés repkedett a fejemben, elrontva nyugalmamat. Kikászálódtam az ágyból, és kimentem a folyosóra. Nem tudtam, mi hol volt, így hát benyitottam minden egyes szobába, míg végül meg nem találtam azt az egyet, ahol az aprócska fény kiszűrődött az ajtó résein keresztül. Halkan benyitottam, becsuktam az ajtót, és megálltam előtte.
 -Minie - susogtam.
 -Tessék? - kérdezte kómásan.
 -Aludhatok veled?
 -Gyere - hallottam a választ. Tudtam, hogy mosolyog, de ezt nem láthattam igazán, mivel egyedül a fürdőből kisugárzó fény nyújtott kis világosságot az így is hatalmas szobába. Átmásztam rajta, majd bebújtam a takaró alá.
 -Jó éjszakát - mondtam könnyes szemekkel.
  -Neked is - ölelt magához, így biztonságban éreztem magamat az előtörő emlékek hatására. Behunytam szemeimet, és alvásra késztettem magamat, ami meglehetősen egyszerűen ment.

 -Jó reggelt - bökött belém Minie, én pedig megfordultam a másik oldalamra.
 -Majd én - hallottam meg Jungkook hangját.
 -Csodálatos reggelt mindenkinek - pattantam fel az ágyban, Kookie pedig hátraugrott egy lépést.
 -Sikerült elintézni a rendőrös ügyet? - kérdezte Minie.
 -Amint megtudták, hogy mi vagyunk azok, egyből el is mentek. Mi is a város rendje miatt felelünk, szóval nem szólnak bele az ügyeinkbe, ezért mi sem az övéikbe - ült le az ágy szélére, én pedig odahúztam magamat, és nekidőltem. Mosolyogva ölelt át, én pedig hatalmas mosolyra húztam számat.
 -Mikor megyünk vissza? - szólalt fel Minie.
 -Akár most - állt fel Jungkook, én pedig elborultam az ágyon. Kezébe kapott, majd letett a földre, mikor a saját lábaimra tudtam állni. Elfutottam a cipőmért, aztán meg sem várva őket, rohantam a kocsihoz, amely a ház előtt állt.
 -Nyitva van - kiabált Jungkook. Átmentem a túloldalra, és beültem az anyósülésre. Lehajtottam a tükröt, melyben tisztán láttam külsőmet. Inkább felhúztam a kapucnit, mivel a hajamnak eszem ágában sem volt lelapulni.
 -Nincs meleged? Seu, tengerparton vagyunk - ült be mellém Kookie, és aggódóan nézett rám. Minie mögém ült be, így ráláttam a visszapillantó tükörből.
 -Nincs melegem, kicsit talán fázom is - füllentettem, hogy ne kelljen levennem az anyagot, amely a hajamat fedte. Beindította a motort, és el is indultunk. Mindenki csendben volt, Jungkook az útra koncentrált, Minie valamin gondolkodott, ami látszott rajta, én pedig unottan dőltem az ablaknak, miközben majd megsültem a vastag pulóvertől. Benyomtam a rádiót, hogy a zene elvegye a figyelmet a síri csendről. Rá nagyjából húsz perce, a ház előtt parkoltunk le. Minie kiszállt, és én is így tettem volna, de Kook megfogta a karomat, így visszahuppantam az ülésbe.
 -Ti nem jöttök? - dugta vissza a fejét Minie.
 -Nem, van még egy kis elintéznivalónk - válaszolta a mellettem ülő személy. Miután az ajtó becsukódott, újra elindultunk.
 -Hová megyünk? - kérdeztem remegő hangon. A van még egy kis elintéznivalónk mondat kissé megzavart, mivel azt tudtam levonni belőle, hogy valamiféle rosszaságot követtem el.
 -Plázába - mondta, úgy hogy végig az utat figyelte.
 -De hát a pláza itt van - mutattam ki az ablakon.
 -Visszamegyünk oda, ahonnan eljöttünk. Ott kevésbé ismernek, szóval nyugodtan tudunk vásárolni.
 -Értem - válaszoltam, majd levettem a pulcsit, és gyorsan igazítottam a hajamon. Lejjebb döntöttem az ülést, a kezem közé vettem a ruhadarabot, és azt ölelve aludtam el, miközben jól beszippantottam annak kellemes illatát.
 -Itt vagyunk - simított végig az arcomon. Szemeim egyből kipattantak. Nyújtózkodtam egy nagyot, aztán kiszálltam a járműből.
 -Mit veszünk? - kulcsoltam össze ujjaim az övéivel, és így indultunk el az épület felé.
 -Babaruhákat. Csak az a gond, hogy nem tudjuk fiú-e vagy lány - túrt a hajába mosolyogva.
 -Na, az jó kérdés - nevettem el magamat. - Vegyünk mindkettőt.
 -Úgy lesz - bólintott. Elindultunk az emeletre, és egyből egy ruhaüzletbe mentünk, ahol gyerek ruhák és felnőtt ruhák egyaránt voltak.
 -Te már jártál itt? Egyből tudtad, hova kell jönnünk - pislákoltam felé.
 -Mivel itt vettem a házat, kénytelen voltam megismerkedni a környékkel is.
 -Tényleg - csaptam a fejemre. Elengedtük egymás kezét, és mindketten elindultunk az ellenkező irányba. Én a lány ruhákat támadtam le, Jungkook pedig ugyanígy tett, csak a fiú sort látogatta meg. Mosolyogva néztem az apró kis ruhákat, melyek nagyrésze rózsaszín színből állt. Kiválasztottam a számomra legaranyosabbakat, és elindultam megkeresni Kookiet.
 -Na, találtál? - tettem az állam a vállára.
 -Ezeket - rakta az én kupacomra.
 -Ezt felejtsd el - nyújtottam vissza egy sárga ruhát.
 -Miért? Szerintem egész aranyos.
 -Utálom a sárgát, szóval felejtsd el.
 -Jó - tette a helyére, és elindultunk fizetni.
 -Ezt a küldetést is sikeresen megoldottuk - sétáltam mellette dicső mosollyal az arcomon, miközben a kezemben fogtam a szatyrot, másikkal pedig kezét fogtam.
 -Szükséged van valamire? - állt meg egy drogéria előtt.
 -Azon kívül, hogy rád? Nem, nem hiszem.
 -De én szeretnék neked venni valamit - húzott be az üzletbe. - Válassz.
 -Esetleg, van olyan parfüm, mint a tiéd, csak lányba?
 -Szerintem nincs - húzta hatalmas mosolyra a száját, és átkarolta a derekamat. Így álltunk egymás mellett, miközben a hatalmas polcnyi parfümöt néztük.
 -Akkor, válassz te - ajánlottam fel. Jobban szemügyre vette őket, majd levett egyet a polcról, és a kezembe nyomta. Nem tudtam, milyen illata volt, de Jungkooktól kaptam, így hát számomra a legjobb választás volt. Átmentem a férfi parfümökhöz, megszimatoltam párat, és levettem azt, melynek illata a legjobban tetszett.
 -Én ezt veszem neked - adtam oda neki.
 -Seu, nem azért veszek neked parfümöt, hogy az adósom légy - nyúlt a polc felé, hogy vissza tudja rakni.
 -De én is szeretnék neked valamivel kedveskedni, szóval add ide - nyújtózkodtam érte, ő pedig a magasba emelte kezét.
 -Nekem csak te kellesz, más nem.
 -Add ide! - nyöszörögtem. Egy ideig még türelmesen ugráltam, de kezdett elfogyni türelmem, ezért rátapostam a lábára, és kikaptam a darabot. - Köszönöm.
 -Én félek tőled - jött utánam. Odaadtam a pénztárosnak a parfümöt, előhalásztam a pénzem a zsebemből, és kifizettem a kért összeget. A zacskóval a kezemben vártam rá az üzlet előtt.
 -Honnan volt pénzed?
 -Mikor elraboltatok, volt a zsebemben pénzt. Csak elő kellett keresni ezt a nadrágot - vontam meg a vállam. - Most érezd magad megtisztelve, ez volt a múlthavi zsebpénzem.
 -Tessék - adta át a parfümöt. Én is átadtam neki az övét, majd egy csókkal adtuk egymás tudtára, hogy mennyire örültünk egymás ajándékának, inkább egymásnak. Sétáltunk tovább az üzletsorok közt, de megpillantottam egy aranyos plüssmedvét, így mindketten megálltunk.
 -Ez de aranyos!
 -Tetszene a kicsinek?
 -Azt nem tudom, magamnak néztem ki - nevettem el magamat.
 -Kis lükém - puszilta meg az arcomat.
 -Persze, hogy a kicsinek néztem ki. Mert lükének tettetem magamat, az nem azt jelenti, hogy az is vagyok. Ez csak az álarcom, amit mindenki lát, de közben elrejti azt, ami valójában mögötte rejtőzik.
 -Szerinted, nem ismerlek már annyira, hogy rájöjjek erre? - nézett le rám, nekem pedig elakadt a szavam is.
 -Mondtam már, hogy szeretlek?
 -Biztosan mondtad, de nem vettem észre, mivel egy csodálatos lány az egész figyelmem magára vonta - ölelt meg, én pedig erősen magamhoz szorítottam. Sosem hallottam ennyi szép szót egész életemben, mint ebben az egy napban.
 -Megyek a mosdóba, várj meg itt - engedte el a kezem. Két szatyorral a kezemben ácsorogtam, miközben páromra vártam. Nagyokat pislogva bámultam körbe, hogy az üzleteket nézzem, de szemeim megakadtak két öltönyös férfin, akik komolyan beszélgettek és felém tartottak. Mindketten ismerősek voltak, így jobban megfigyeltem őket. Basszus, ez apa és a munkatársa. Próbáltam takarni az arcomat, sajnos sikertelenül, mivel édesapám könnyedén felismert. Sietősebbre vették tempójukat, így már biztossá vált számomra az, hogy hozzám jöttek. Idegesen néztem a mosdó felé, de Jungkook nem jött ki, így hát futásnak eredtem a csomagokkal a kezemben. Hátranéztem, a két ember futott mögöttem.
 -Seung Rin, állj meg! - kiáltott apa.
 -Nem! - futottam tovább hátra sem nézve. Már a parkolóban voltam, de nem álltam meg mindaddig, míg le nem ráztam őket. Megálltam, nem mentem semerre, mivel fogalmam sem volt arról, hol lehettem. Elindultam abba az irányba, ahonnan jöttem, de a pláza helyett egy parkban kötöttem ki. Hol vagyok?