32:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

Jungkookkal a kocsi felé vettük az irányt. Könnyes szemekkel néztem a két fiút, akik a földön feküdtek, mozdulatlanul. Csupán arról volt szó, hogy értünk jönnek, de mit is gondoltam? V majd hálálkodva veszi át Miniet Kwon karjaiból? Én nem akartam ezt. Az elmúlt napokban mindenki kedvességgel árasztott el, én pedig ezzel háláltam meg nekik. Szinte már mardosott belülről a bűntudat érzése, pedig örülnöm kellett volna, hisz a szerelmem ismét mellettem volt. Beszálltam a kocsiba, majd Jungkook helyet foglalt mellettem az ablaknál. Minie a vezetőülés mögé ült, V az anyósülésre, J-Hope pedig a vezetőülésben helyezkedett el. A kocsi elindult, majd szép lassan kezdett távolodni az ismerős környék. Minie az ablaknak dőlve ült, nem szólt hozzám, se senkihez. Arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Végül behunytam a szemeim, és Jungkook vállára dőlve próbáltam elaludni.

  -Megérkeztünk - kapcsolta fel a világítást J-Hope. Ásítozva néztem ki az ablakon, majd szemeim felcsillantak. A BTS háznál voltunk. Pár hete még gyűlölködve pillantottam a villára, most pedig mindennél jobban vágytam arra, hogy itt lehessek. Egész más érzések kavarogtak bennem, mivel tudtam, hogy Szöulban voltam. A szüleim még ha nem is velem, de valahol a közelemben lehettek, és ez békét hozott az elmémnek. Jungkook kinyitotta az ajtót, megfogta a kezemet, és így vezetett a ház felé. Hátrapislákoltam, így láttam, ahogyan V Miniet kíséri. Az ajtót nem vártam meg, míg kinyitják előttem, egyből berohantam. A házban sötétség uralkodott, mindenki aludt. Az emelet felé futottam, nem érdekelt, hogy mennyire is hülyének nézhettem ki. Kinyitottam a szobánk ajtaját, majd az ágyba vetődtem. Fejemet a párnába nyomtam, ismerős illatokat éreztem.

 -Veled mi van? - jött be mosolyogva Jungkook. Lefeküdt velem szembe az ágyon, egymás szemeibe néztünk.

 -Annyira hiányzott már minden, ami hozzád köt.

 -Na de-

 -Te is hiányoztál - javítottam ki magamat. - Te hiányoztál a legjobban.

 -Jó, megnyugodtam. Többször nem hagylak el, és megtartjuk az esküvőt, oké?

 -Oki - mosolyodtam el, majd egy csókot nyomtam a szájára. - Jó éjszakát, Jungkook.

 -Jó éjszakát, Seu - ölelte át a derekamat. A résnyire nyitott ajtón keresztül láttam, ahogyan Minie a párnájával a kezében ment a lépcső felé. Ismét bűntudatom lett. Belefúrtam fejem Jungkook pólójába, majd beszippantottam kellemes illatát.

 -Jó reggelt, szerelmem - hallottam meg lágy hangját.

 -Reggelt - nyöszörögtem, majd kinyitottam szemeim. Kookie velem szemben feküdt, engem nézett. - Miért vagy fent ilyen korán?

 -V-vel elmegyünk vásárolni, csak szólni szerettem volna, hogy ne keress majd.

 -Siess vissza - harapdáltam a szám szélét.

-Addig tedd rendbe magad - állt fel az ágyról. Egy puszit nyomott a homlokomra, aztán elment. A fürdőbe csoszogtam. A hajam kócosan szétállt, a tegnapi ruha összegyűrődött, a sminkem pedig egy halott menyasszonyhoz lenne hasonlítható. Összevetve, borzasztóan festettem. Fogat mostam, majd kifésültem a hajamat. Miután kész voltam ezekkel, levettem a ruhát, és felvettem egy fekete nadrágot, egy szürke, bő fazonú pólóval. Nem tudtam, mit kezdjek a gyönyörű ruhával. Ez volt az egyetlen emlékem, ami B-Bombhoz kötött. Ő volt az egyetlen olyan személy az életemben, akit a barátomnak nevezhettem, én pedig minden rosszindulat nélkül elárultam. A kukába dobtam volna az anyagot, de elvetettem az egészet. Kimentem a fürdőből, és leültem a fiók elé. A ruhát könnyekkel csillogó szemekkel hajtogattam össze. Kipakoltam a fiók tartalmát, majd a legaljára süllyesztettem. Levettem a nyakamban lévő nyakláncot. Azóta nem vettem le, mióta Kyung nekem adta. A ruha mellé süllyesztettem, utána visszapakoltam a dolgokat rá. Végül becsuktam a fiókot, ezzel lezárva azt a néhány napot, amelyet ott töltöttem. Feltápászkodtam a földről. Nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért kimentem a szobából. Már nem éreztem magamat fogolyként, ezért természetesen bolyongtam a folyosón mindaddig, míg a nappaliba nem értem.

 -Szia Minie! - ugrottam mellé a kanapéra. Nyitotta volna száját, de Jimin közbeszólt.

 -Lányok! Végre itt vagytok. Mikor értetek ide? - jött oda hozzánk. Elég lelkesnek tűnt, bizonyára azért, mert elég rég látott minket.

 -Hajnalba már itt voltunk - válaszoltam.

 -Mivel etettek titeket? - kerekedtek ki a szemei. - Lassan elgurultok a kanapéról.

 -Jól bántak velünk! - mondta hidegen Minie.

 -Nem tudom, hogy bántak veletek, de ma biztosan legyűrjük azt a pár kilót, amit felszedtetek. Legfőképp te, Seu! - mutatott rám. Igaza volt, tényleg felszedtem pár felesleget. - Öltözzetek át, itt várlak titeket.

Mindketten kikeltünk az ágyból, és felfele vettük az irányt. Minie egész végig nem szólt hozzám, némán sétált mögöttem. Becsuktam a szobám ajtaját, és lecseréltem a ruhámat egy melegítőre. Miután kész voltam, lesiettem a kért helyszínre. Minie már ott volt, arca kifejezéstelen volt.

 -Na és, merre tovább? - pislákoltam Jiminre izgatottan.

 -Gyertek - intett. Mindketten elindultunk utána. A hátsóajtó mellett volt egy másik, amit sosem tudtam, hogy hova vezetett. Kinyitotta azt, mi pedig továbbra is követtük őt. Egy lépcsőn haladtunk lefele. Kíváncsian forgattam a fejemet, hogy jobban szemügyre vehessek mindent. Egy pince volt, ami edzőteremnek volt kiépítve. Rengeteg gép, tükrök és még rengeteg kellék, ami ámulatossá tette az egészet.

 -Azta! - tátottam el a számat. - Itt szoktál lenni, mikor mindig eltűnsz?

 -Általában, igen - vonta meg a vállát.

 -Most komolyan edzetni fogsz minket? - tette csípőre kezeit a nővérem.

 -Nem kellett volna ennyire kényelembe helyezni magatokat - vetette oda Jimin. - Kezdhetitek is a futógéppel.

Mindketten a futógép felé pillantottunk. Engem nem igen hozott lázba, de tettük amit kért, és felálltunk az egymás melletti két eszközre.

 -Jimin, nem hiszem, hogy Seunak-

 -Mi van Seuval? - nézett Jimin Minie-re, félbeszakítva mondandóját.

 -Mindegy, felejtsd el - legyintett. Beindítottuk a futógépet és el is kezdtük az edzést. Minie-hez képest nem bírtam valami sokáig, mivel hányingerem lett, így inkább abbahagytam az egészet.

 -Ne már, Seu! Egy percig sem bírtad - állt meg előttem Jimin.

 -Sajnálom, elég rosszul vagyok. Nem lehetne egy másik feladatot csinálni?

 -Felülésezzetek, azt nem tudjátok elrontani - tanácsolta. Mindketten kifeküdtünk a földön, és el is kezdtük a gyakorlatot. Tizenötöt megcsináltam, majd ismét ugyanazzal a tünettel hagytam félbe. Minie látva, hogy nem bírtam, ő is abbahagyta cselekedetét.

 -Te hogy bírod? - kérdeztem tőle. Nem válaszolt, elnézett a másik irányba. Hát így állunk?

 -Keljetek fel - nyújtotta a kezét Jimin. Mindketten feltápászkodtunk, majd őt néztük. -Hagyjuk az egészet, reménytelenek vagytok - vakarta tarkóját nevetve.

 -Jimin - nyögtem ki öklendezve.

 -Tessék?

 -Úgy érzem, rosszul vagyok - mondtam, majd hirtelen rámjött a hányinger. Lekaptam a fején díszelgő sapkát, és kiengedtem mindent. Komolyan Seu, most egy sapkába kellett? Miért hoz a sors ilyan kínos helyzetbe állandóan?

 -Ne! - fogta a fejét Jimin. Lerogytam a földre, és próbáltam egyenletesen venni a levegőt. -Ez kissé felkavaró, ugye jól vagy?

 -Nem igazán - ültem sápadtan.

 -Jimin! - hallottunk egy ismerős hangot a hátam mögül. Mindenki hátrakapta a fejét, Jungkook állt az ajtóban. Szemei szikrákat szórtak. Elindult felénk, és megállt előttem. Lehajolt értem, majd felkapott a kezébe. - Hogy a faszba képzelted, hogy egy terhes nőt edzetsz?! Majd a saját barátnőddel csináld ezt, ne az enyémmel!

 -Terhes? - dadogta totálisan ledermedve. Nem várta meg a válaszát, kiment az edzőteremből, én pedig még mindig a kezében voltam. Fejem a mellkasának döntöttem. Még mindig kissé rosszul voltam, igyekeztem nem lehányni őt. Egyenesen a szobánkba vitt, majd lefektetett az ágyba.

 -Miért nem szóltál Jiminnek? - simított végig az arcomon.

 -Én nem vagyok terhes, nem lehetek az - bámultam előre.

 -Seu, te terhes vagy - mosolygott rám. Eddig teljes mértékben kételkedtem ebben, de az ő szájából hallva rá kellett jönnöm arra, hogy tényleg igaz. Terhes vagyok.

 -Te honnan tudod? - néztem rá félénken, miközben lábaim szorongattam.

 -Nem hiszem el, hogy nem tudtad. Szerinted nekem nem kéne tudnom, ha én vagyok az apja? - ölelt át hátulról. - Szeretem, mikor ilyen kis tudatlan vagy.

 -Én azt hittem, hogy mindenki túloz. Sajnálom, hogy ennyire hülye vagyok. Mindenki ezt mondja rólam, úgy látszik igazuk van - sírtam el magamat.

 -Nem vagy hülye, fejezd be - szorította meg a kezemet. - Az a lényeg, hogy mindketten tudunk róla, és végre együtt vagyunk.

 -Rendben - szipogtam. Felé fordultam, majd nézni kezdtem. Olyan rég láttam, annyit sírtam miatta, most pedig itt feküdt velem szemben. Rengeteget változott, a haja világosabb lett, mosolya fehérebb és szebb. Egyáltalán nem éreztem magamat rabnak, hanem egy fülig szerelmes lánynak, aki végre talán megtalálta a boldogságot. És ami a legjobban esett az az, hogy ő igenis várta a pici születését, még ha én most bizonyosodtam meg róla igazából.

 -Jól áll neked a szőke haj - tűrte el az egyik tincsemet.

 -Te is kiszőkültél - vigyorogtam egyfojtában.

 -Fodrásznál voltam, hogy meglepjelek kicsit. Tudod, igyekszik az ember.

 -Nos, remélem erre a reakcióra vártál - csókoltam meg. Az ajtó hirtelen kinyílt, és RapMonster lépett be.

 -Khm. Gyertek ebédelni - sietett ki. Mindig képesek elrontani egy romantikus együttlétet. Kikászálódtam az ágyból, és a konyha felé indultam meg. Jungkook egyből beért, és a kezemet megfogva indultunk le közösen. Az asztalnál már az egész banda helyet foglalt, így Jungkookkal leültünk egymás mellé a szokványos helyünkre. Minie mellettem ült, de nem tűnt valami vidámnak, sem barátságosnak. Az asztalon két tányér volt. Az egyikben saláta, a másikban pedig sok fűszerrel ízesített kacsa. Egy ideig vacakoltam, majd a kacsa felé szegeztem a villámat, de Jungkook a saláta felé fordította.

 -Te nem ehetsz ilyet, direkt neked vettük a salátát.

 -Mi vagyok én, kecske? - gördült le a szám.

 -Befejezed a hisztit, ha eszek veled? - húzta fel a szemöldökét. Aprót bólintottam, ezért szedett a tányérjába, majd én is így tettem. Undorodva fogyasztottam az íztelen ételt, és vágyakozóan néztem a többi tagot, akik a frissen sült kacsát majszolták. Ez nem fer.

Este volt. Az egész házban le voltak kapcsolva a fények, egyedül az utcai lámpák világítottak be mindent. Kookie mélyen aludt, viszont én már vagy két órája nyugtalanul forgolódtam. A bűntudat még mindig ugyanolyan erős volt bennem, így egy cseppnyi nyugalmam sem volt. Pedig most alakult minden a rendes kerékvágásba, mégis most érzem magamat a legrosszabbul. Óvatosan levettem kezét a derekamról, majd egy rövidke ideig figyeltem őt. A pillangók a gyomromban ismét vadul repkedtek, túlságosan is szerettem. Mikor lassacskán az utolsó pillangó is lenyugodott, halkan mentem ki az ajtón. Nem azért, mert féltem, hogy lebukok, egyszerűen nem akartam hangzavart kelteni az éjszaka közepén. Mióta Jungkookkal őszintén felvállaltuk a kapcsolatunkat, azóta szabadabb életem volt ebben a házban. Talán egyszer lehetőségem lesz arra, hogy meglátogassam a szüleimet. Lábujjhegyre álltam, így totyogtam egészen le a lépcsőn. Minie a kanapén aludt. Leültem a tárgy szélére, majd a zsebembe nyúltam és kivettem egy nyakláncot, amelyet az utolsó napon halásztam ki Kwon fiókjából. Letettem a párnájára, majd visszaindultam a saját szobámba. Egyszerűen bárhol lennénk, valamelyikünk rosszul érezné magát. A lehető legrosszabb helyzetben voltunk. Ha nem lennék terhes, Minie érdekében ott maradtam volna, de ez a tényező arra kötelezett engem, hogy visszajöjjek. Benyitottam a szobába, ám nem az fogadott, amire számítottam. A fények fel voltak oltva, Jungkook ült az ágy szélén. Egyből rám kapta tekintetét, ami egészen mást sugárzott, mint délután.

 -Hol van a gyűrűd? - tért a lényegre, nekem pedig földbe gyökereztek a lábaim. Lenéztem csupasz ujjamra, melyen a gyűrű hiánya volt észrevehető. Francba. A fiókban hagytam. Mit mondjak Jungkooknak? Vajon mi lesz, ha B-Bomb megtalálja?