2015. július 10., péntek

30:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

B-Bomb a csuklómat szorítva vonszolt a szobájába. Az ajtót hatalmas lendülettel csapta be, a falak szinte beleremegtek, mint jómagam is. 
 -Te nem vagy normális! - ordítottam rá ijedten. Dühe csak sugárzott, de nem hiszem, hogy lett volna rá oka. 
 -Igazán? Mióta rejtegeted azt a fegyvert? Egyáltalán hogy került hozzád?! - emelt hangot.
 -Jungkook adta, ha bármi baj lenne - válaszoltam komolytalanul.
 -Seu, ne próbálj átverni engem! Jungkook jó barátom, biztos nem feltételezi azt rólam, hogy rád fogok támadni.
 -Tudod te, hogy viselkedsz most? Szerintem meg pont ezért adta. Apropó, te most meghazudtoltál engem? - húztam fel a szemöldökömet. Nem tudtam mit fog reagálni, hisz ez volt az első veszekedésünk. Úgy látszik totálisan magamra fogok maradni ebben a házban.
 -Ennél logikusabb válasszal is szolgálhattál volna. Tudom, hogy hazudsz, bármennyire is tagadod.
 -Elegem van belőled! Elegem van ebből az egész bandából! Elegem van mindenből, legfőképpen abból, hogy mindenki hülyének néz engem! Szállj le rólam, amíg nem megyek haza, így könnyebb lesz mindkettőnknek! - kiáltottam sírva. Erre már nem tudott mit mondani. Ledermedve állt velem szemben, de nem bírtam elviselni tekintetét. Hátat fordítottam neki, majd elindultam a fürdő felé. Szerencsére nem látta a könnycseppekkel teli arcomat. Magányos, csalódott és gyenge voltam egyszerre, bármennyire is próbáltam magamat erősnek mutatni.
 -Sajnálom - ragadta meg a csuklómat. Maga felé fordított, így arra késztetett, hogy a szemébe nézzek. Meglepődöttség ült arcára, mikor észrevette a könnyekkel teli arcomat. - Megígértem Jungkook-nak, hogy vigyázni fogok rád, mielőtt elment. Szerinted nem kell feldúltnak lennem, mikor éppen egy fegyverrel ácsorogsz a kezedben, miközben a testvéredre is tartanak egyet? Ha nem értünk volna oda, talán most valamelyikőtök nem lenne itt. 
 -És mi van, ha nem önszántamból rántottam fegyvert, hanem azért, mert a helyzet azt kívánta? Muszáj volt, ezt te nem értheted - borultam karjaiba és csak sírtam. - Ne haragudj rám, kérlek. Ne hagyj egyedül.
 -Miért hagynálak egyedül? És miért is lennél egyedül? Itt a nővéred, aki a világon téged szeret a legjobban. Nem értelek.
 -Neki most ott van U-Kwon. Azt szeretném, hogy minden a legjobban süljön ki köztük, szóval nem szeretnék a nyakukon lógni, még ha ennek az az ára, hogy magamra maradok. 
 -Nem tudom, mennyire igaz amit most beszélsz - , de én itt leszek neked mindig, még ha hülyeségeket is csinálsz. Ezt ne felejtsd el.
 -Köszönöm - szorítottam meg inge ujját. Egy percig némán ácsorogtunk, majd MinHyuk megtörte a csendet.
 -Klór szagod van - fintorodott el. Tudta, hogy ezzel mosolyt fog csalni az arcomra. Igaza is volt, tényleg így történt. Nem a kijelentése, hanem a szándéka miatt, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Ez az érzés felbecsülhetetlen volt számomra, még ha ő nem is tudta valójában, min is mosolyogtam. 
 -Röviden szólva, húzzak el fürdeni - motyogtam.
 -Nem annak szántam, de ha annyira akarod-
 -Megyek is - vágtam bele mondatába. Talán be sem fejezte volna, de ezzel adtam tudatára, hogy megértettem. El is indultam a fürdő felé. Az ajtót nem zártam be, hátha valami baj történne. Megálltam a tükör előtt, és magamat bámultam. Mióta elraboltak, rengeteg változáson mentem keresztül. A külsőm is a változások egyike volt, de leginkább belül történt sok minden. Komolyabb lettem, még ha a magam módján is. Sosem volt szerelmem, most pedig csak miatta sírok minden este. Távol voltam a szüleimtől, de leginkább a nővéremtől, aki egy szobányira volt tőlem. Levetettem a földre ruháimat, a hófehér törülközőt pedig a zuhanyzókabin ajtaja mellé lógattam fel. Besétáltam az említett tárgyba, majd megengedtem a vizet. A hűvös vízcseppek potyogtak testemre, ami már a naptól felforrósodott. Vajon miért enyhült meg ilyen könnyen B-Bomb? Talán nem akarta, hogy rossz legyen a kapcsolat kettőnk közt? Vagy csak én fújom fel ezt a semmiséget? Teljesen összezavarodtam, amiért ilyen kedves lett velem ismét. Mintha nem történt volna semmi. Mintha álom lett volna mindez..
 -Áh, ez nagyon hideg - sétált be mellém a zuhany alá. Egy pillanat alatt fordultam száznyolcvan fokot, így a csempével szemben találtam magamat. Nagyon szégyenlős vagyok és ez a tulajdonság addig a napig sem változott. 
 -Én már készen vagyok, örültem a találkának - totyogtam kifelé a leggyorsabb módon, miközben testemet takartam a kezeimmel. Értetlenül meredt rám, majd zuhanyzott tovább. Lekaptam a kikészített törülközőt, magamra tekertem, majd úgy siettem ki a fürdőből. Átrohantam a saját szobámba a pizsamámért, de rá kellett jönnöm arra, hogy reggel a szennyes kupac legtetejére vágtam. Gondolkodás nélkül rohantam nővéremék lakosztálya felé, miközben a víz a padlóra csurgott a hajamból. Megálltam az ajtó előtt, de mielőtt kopogtattam, megálltam. Minie szobájával szemben a fenti étkező volt. Lassan, de óvatosan fordultam meg. Kár volt. Öt fiú integetett nekem az étkezőasztaltól, miközben a vacsorájukat fogyasztották. Vörös fejjel intettem nekik vissza, a törülközőt pedig még jobban magamhoz passzíroztam. Gyorsan kopogtam az ajtón, hogy elkerüljem e kínos szituáció fokozódását. Nem vártam választ, a helyzet sürgőssé tette távozásomat, ezért egyből a szobába mentem, az ajtót pedig becsaptam magam mögött. Nekidőltem a fából készült tárgynak, és nagyot sóhajtva tudatosultam meg arról, hogy biztonságban tartózkodtam. 
 -Mi az a fontos, amiért kirohantál a zuhany alól? - kuncogott Minie.
 -Ne nevess! Így is kínos volt ez az egész - csóváltam a fejemet. - Inkább segíts!
 -Kwonnie, magunkra hagynál minket, kérlek?
 -Persze - tápászkodott fel az ágyról. Egy szál pólóban és boxerben volt, ami még jobban fokozta a zavaromat. Kezeim szemem elé kaptam, nem érdekelt mennyire is hülyén festettem. 
 -Mit szeretnél, húgi?
 -Elment már? 
 -El - nevetett. Megkönnyebbülve eresztettem le kezeimet. 
 -Nincs pizsamám, kölcsön tudnád adni a tiedet?
 -Hogyne - válaszolta. A bőröndjéhez lépett, és hevesen kotorászni kezdett benne. - Azt hiszem V rakott be még egy darabot. 
 -Siess, légyszi - toporzékoltam.
 -Sajnos csak ez van - nyomta a kezembe a puha anyagot. Egy piros, inkább vörös hálóing, fekete csipkékkel fűszerezve. Tökéletesen olyan volt, amelyet az életbe nem vennék fel. 
 -Ez biztosan pizsama? -  néztem kikerekedett szemekkel a darabot, amit az ujjamon lógattam magam előtt. 
 -Igen - erősítette meg. Mivel vagy ez volt szolgálatomra vagy egy feszülős, elegáns ruha, kénytelen voltam ezt felvenni. Jobb választásnak tűnt.
 -Köszönöm - dadogtam. Eléggé kellemetlenül éreztem magamat és még kényelmetlen is volt. Talán a ruhánál kellett volna maradnom. 
 -Seu - szólt utánam, én pedig megtorpantam az ajtóban, és visszapillantottam rá.
 -Vigyázz - nevetett. 
 -Ó - esett le. A fiúra gondolt.
 -Siess, mielőtt meglátnak a többiek - tanácsolta.
 -Rendi - hagytam el a szobát. A fények le voltak kapcsolva, sötétség uralkodott a hatalmas emeleti téren. Lábujjhegyen osontam vissza a saját szobámba. Becsuktam az ajtót, majd utam egyből a fürdő felé vezetett. Felkaptam egy fehér köntöst magamra, de mielőtt kiléptem volna a helyiségből, elvacakoltam a rajtam lévő pizsama szerű öltözékkel. Rendkívül szorított. Változtatni kéne az étkezési szokásaimon. Ez így nem lesz jó. Végül megkötöttem fehér köntösöm, majd a kijárat felé indultam. Televízió halk zaja csapta meg a fülemet. Sosem szoktam bekapcsolt állapotban hagyni, ezért furcsálltam. Kidugtam a fejemet az ajtón, és megpillantottam MinHyuk-ot, aki az ágyamon feküdt el, és egy műsort nézett.
 -Jesszusom, te mit csinálsz itt? - sikítottam fel, kezeim pedig egyből a számra tapadtak. 
 -Tv-t nézek. Zavar?
 -De ez az én szobám. Vagy mégsem? - tátottam el a számat.
 -Seu, ez a te szobád - nevetett rajtam.
 -Elromlott nálad a Tv? 
 -Nem, csak szerettem volna filmet nézni, tudod, veled - magyarázta. 
 -Hát jó - vontam vállat, és befeküdtem mellé az ágy szélére.
 -Hallod, te mindjárt leesel - fogta meg a kezemet, és beljebb próbált húzni, ám elvesztettem egyensúlyomat, és a mellkasára estem. Sűrű hajam az arcába hullott, de kezével eltűrte, így jól láthattam hatalmas mosolyát. Kapott az alkalmon, majd hirtelen kikötötte a rajtam lévő köntöst, és egy gyors mozdulattal levette rólam. A földre hajította, így elvéve egyetlen takaróeszközömet. 
 -Ejha, te aztán kiöltöztél - meredtek rám szemei. - Mintha tudtad volna, hogy jövök.
 -Nem, nem - dadogtam vörösen. Éppen másztam volna le róla, hogy a köntösömért nyúljak, de kezével visszarántott, így ismét mellkasán kötöttem ki. Ajkai az enyéimre tapadtak, esélyt sem adott a megszólalásra. Ez volt az első csókunk, és nehezemre esik kimondani, de rendkívül kellemes volt. Nem, nem és nem! Én már jegyes vagyok. 
 -Ne, tudod, hogy most nem a legalkalmasabb az időpont! - toltam el magamtól.
 -Tudom, de csókolni lehet - húzta ravasz mosolyra száját. Hirtelen rosszul kezdtem magamat érezni. Teljesen elfehéredtem, és ezt ő is észrevette, mivel hagyta, hogy lemásszak róla. A fürdőbe rohantam, és a wc fölé hajolva engedtem ki magamból mindent. Jó alaposan mostam le arcomat a langyos vízzel. A mosdó szélének támaszkodtam és a tükörbe néztem. Ha nem mondtam volna azt, hogy jelenleg a menzeszem tart, ki tudja mi történt volna. Az a rossz az egészben, hogy már elég régóta nem is jött meg. Talán a sok stressz miatt, ami az elmúlt pár hétben rám nehezedett. 
 -Jól vagy? - kukucskált be az ajtón.
 -Igen, csak hánynom kellett, de úgy látszik, még sem kell - hazudtam. Ki tudja miért.
 -Gyere, beraktam egy jó filmet - húzott kifele. Leültünk az ágyba mindketten, és a filmet néztük. Nem nagyon foglalt le, igazából, nem is néztem. 
 -Seu, én-
 -Elnézést - szakítottam félbe, és kikászálódtam az ágyból. Ismét a hányinger kerülgetett, de sokkal intenzívebben, mint az előbb. A fürdőig már nem értem volna be, szóval lekaptam a polcon lévő csodaszép vázát, és abba végeztem el a kellemetlen elintéznivalómat. - Ezt sürgősen ki kell dobnom - fintorodtam el. Elindultam a lépcső felé. Szaporán vettem a fokokat, mielőtt bárki is észrevett volna. A fények a nappaliból jól kiszűrődtek, így már biztos lehettem abban, hogy ébren volt a társaság. Láttam, amint a kanapén ültek, de háttal volt mind, kivéve JaeHyo-t, aki elképedve nézett rám. 
 -Seung Rin! Az az én vázám! Hova viszed? - pattant fel, és már rohant is felém.
 -Ki kell dobnom, sajnálom.
 -Ki ne dobd! - futott. Nem akartam, hogy rájöjjön mit műveltem vele, ezért elkezdtem futni a hátsókijárat felé. A kulcs benne volt, így reszkető kezekkel nyitottam ki, majd rohantam egyenest a kertben lévő nagy kuka felé. Nyitottam a fedelét, ám a fiú még mindig a nyomomban volt. - Ne, ne!
 -Sajnálom - dobtam be a többi hulladék közé. - El volt már törve a hátulja. Tudod milyen veszélyes lehet? 
 -De akkor is a kedvenc vázám volt - csüggedt le.
 -Majd veszek neked egy másikat. Egy sokkal szebbet. Rendben? - húztam a számat.
 -Rendben - indult vissza az épületbe. Kedve kicsit boldogabbnak nevezhető lett, nyoma sem volt a szomorúságnak. Megnyugodva mentem utána, majd vissza a szobába.
 -Miről maradtam le? - pislákolt felém az ágyon fekvő bevándorló.
 -Egy hányással teli vázáról, Jae szívszorító veszteségéről, és adj negyvenezer wont.
 -Minek?
 -Ne kérdezősködj, ha nem akarod, hogy kirúgjalak innen! - nevettem.
 -Igenis - emelte fel a kezeit. Szórakozottan nézte tovább a filmet, én pedig az ágy szélére kuporodva aludtam el. Hiányzott az otthonom, de az már egy csöppnyi nyugalmat okozott nekem, hogy biztonságban tudhattam magam.

Bombi még mélyen aludt. Lemásztam róla, belebújtam a köntösömbe, és értetlenül néztem körbe. Nem emlékeztem túl sokra a tegnap estéből, mivel a rosszullétem eléggé kiütött. Az éjjeliszekrényemen a telefonja volt. Gondolkodás nélkül kaptam fel, és tárcsáztam Jungkook-ot. Nem vette fel. Lassacskán kezdett elveszni az utolsó csepp remény is bennem, de édesapám mindig arra tanított, hogy sose adjam fel. Nagyon okos és bölcs ember volt, ezért is hasonlítgattak állandóan hozzá, de mindig a ,,hülye" titulussal illettek engem. Talán majd egyszer végre megkomolyodom, és a semmibe veszik e rémes szó. Elindultam Minie-hez, hogy hányáscsillapító gyógyszert kérjek. Bekopogtam az ajtón. Kivételesen megvártam a választ, aztán nyitottam be. 
 -Kwon? - néztem körbe. Csak az ásítozó nővérem volt jelen.
 -Lent kávézik. Mit szeretnél? - ült fel az ágyon. Megpaskolta maga előtt a takarót, így leültem oda. - Mesélj.
 -Először is. Utálom ezt a pizsamát, nem tudom, hogy férsz te ebbe bele - mocorogtam.
 -Nem kéne ennyi nasit enni - bökött a pocakomba.
 -Aú - nyúltam az érintett terület felé. - Másodszor is. Kéne néhány gyógyszer, egész este hánytam. Még egy vázát is sikerült halálba vinnem.
 -Te hányógép - nevetett.
 -Hé, lehányjalak? - nyújtottam rá a nyelvem.
 -Kérlek - mondta mosolyogva, majd látta tekintetemet, és hátrébb ült az ágyon.
 -Harmadszor is. Kéne jógáznunk vagy valamit csinálnunk, mivel a sok stressztől már elég rég nem jött meg - mondtam. Még ha a nővéremmel beszéltem is, még így is kellőképpen zavarba tudtam jönni.
 -Úristen - kerekedtek ki szemei, majd sikított egyet.
 -Te ennek örülsz? És ha haldoklom? Nem tudom mi bajom van, de valami nem stimmel. Ugye nem kell kórházba mennem? - sápadtam el.
 -Dehogy haldokolsz! Te hülye, terhes vagy! - fogta meg a kezemet. Szeme csillogott az örömtől.
 -Dehogy vagyok terhes! - ütöttem meg egy párnával. Éppen ütött volna vissza, de megakadt a kezében a párna.
 -Várjunk. Terhes nőket nem ütögetünk. Mázlid van - rakta le a párnát.
 -Ne már! Üss már meg! Úgy viselkedsz, mintha egy szellemileg sérült lennék.
 -Nem vagy szellemileg sérült, csak terhes!
 -De nem!
 -Lefeküdtél Jungkook-kal bármikor is? - támadt rám.
 -Nem - füllentettem, és a plafont kezdtem el bámulni.
 -Szóval, igen. Ezért vagy ilyen gömb. Te terhes vagy! 
 -De..de.. - akadt el a szavam.
 -Ugye lehetek a keresztanyja? Kérlek! - nézett rám hatalmas szemeivel.
 -Még az sem biztos, hogy ez valóban igaz-e. Nyugodj már le!
 -Biztos vagyok benne. Majd elmegyünk egy nőgyógyászhoz. Megoldjuk - mondta határozottan, - Jungkook apa lesz, ez de aranyos!
 -Már, ha itt lenne Jungkook - mentem ki csalódottan a szobából. Ez csak egy álom, egy valósághű és bizarr álom. Mire felébredek nyoma sem lesz a hasamnak, és a tüneteimnek. Jungkook mellett fogok ébredni, és minden boldog lesz. Igen, így kell történnie. A szobámba mentem vissza. A fiú már nem volt jelen, egyedül tartózkodtam a helyiségben. A tükör elé sétáltam, és magamat néztem. Az agyam nem volt képes feldolgozni ezt az egészet. Vajon Jungkook hogyan reagálna erre az egészre? Örülne neki? Talán elhagyna miatta? Egyáltalán el merjem neki mondani? Nem hazudhatok örökké. Ha szeret, örülni fog velem. Viszont bennem még vegyes érzések kavarognak. Nem tudok örülni, nem tudok ésszerűen gondolkodni, semmit sem tudok tenni azon kívül, hogy várok a szerelmemre, aki talán el sem fog jönni értem. Túl sok minden történt a napokban, és minden totál zavaros. Mintha egy hercegnős mesében lennék. Talán egyszer úgy is lesz vége a történetemnek. A fiókomhoz cammogtam, melynek felső fiókjában az eljegyzési gyűrűm fénylett. Kivettem onnan, az ágyra ültem és a kezemben szorítottam az egyetlen tárgyat, mely rá emlékeztetett. Jungkook. Most nagyobb szükségem van rád, mint valaha.



Másnap a szekrényben kutakodtam. Majdnem az összes ruha szűknek bizonyult, majd rátaláltam egy hosszított pólóra, ami tökéletes és kényelmes volt. A hasamon nem látszódott sok változás, de saját magamnak észrevehetőbb volt minden. Szerencsére csak Minie tudott erről az egészről. Magamban reménykedtem abban, hogy csak a sok étel hatására lettem ilyen, de egyre jobban kezdtem elvetni az ötletet, mivel tudtam, hogy sosem ettem sokat. Lementem a nappaliba. Mindenki a kanapén ült. Minie és B-Bomb hagytak maguk közt egy helyet, ahova egyből le is ültem. 
 -A BTS szeretne veletek beszélni. Nem tudom miről, de azt mondták, hogy fontos - kapcsolta be Zico a webkamerát. Mindenki a tv-re szegezte tekintetét, ahol Jungkook és V arca tárult elénk a képernyőn keresztül. 
 -Van egy jó hírünk - csapta össze a tenyereit V. Jungkook nem mondott semmit, végig egymást figyeltük szótlanul. Olyan jó volt végre látni őt, és tudni, hogy minden rendben volt vele. Szavak nélkül is meg tudtuk mondani, mit gondolt a másik. - Holnap jöhettek haza. Mi már itthon vagyunk, szóval felraknak titeket a vonatra, mi pedig leszedünk titeket Szöulban. 
 -Minden rendben volt a megbeszélésen? - kérdezte Zico.
 -Igen. Sikerült lerendezni mindent. Nem akarták elhinni, hogy a lányoknak nincs semmi közük a maffiához, de végül sikerült elmagyarázni nekik. Nincs több veszedelem - mondta V. Nagy kő esett le a szívemről a szavak hallatán. Végre jó kedvem lett, mivel elérkezett az a pillanat, amire a legjobban vártam. 
 -Nem. Nem mennek sehova - mondta Kwon, majd megszorította a háta mögött Minie kezét. Jungkook-kal kikerekedett szemekkel néztünk egymásra. Egyikőnk sem számított erre a válaszra.
 -Hogy mit mondtál? - fagyott le V a kamerában.
 -Jól hallottad. Itt maradnak. Sokkal jobb kezekben vannak itt, nem engedem, hogy visszamenjenek - zárta le a témát, és kinyomta a beszélgetést. Mindenki örült, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben. Dermedten ültem a kanapén. Minden forogni kezdett körülöttem. 
 -Mostantól egy család vagyunk! - tapsolt Taeil.
 -Hozok pezsgőt, igyunk az új családtagokra! - indult a konyhába P.O.
 -Örülök, hogy itt maradsz - nyomott a számra egy puszit Bombi, én pedig még mindig ugyanabban a pozícióban voltam. Teljesen lefagytam. Ez nem lehet. Mégis mi folyik itt? 







3 megjegyzés:

  1. Ez a rész is olyan mint a többi. Nem rossz, hanem jó értelemben. Vagyis nagyon SZUPER! Kíváncsi leszek mi lesz ebből a hazaköltözős dologból, de szerintem jobb ott maradniuk ahol vannak! Folytassátok hamar!

    VálaszTörlés
  2. Ahhj:c mindig a legjobb résznél megszakad, chh:c
    Az elején sajnáltam Seut, hogy egy kicsit összekapott Bombival, majd a viselkedése is meglepett😏 de a vázás rész jó volt:'D azt hittem, hogy a fiú elfogja kapni, és megszagolja vagy valami:'DD és amikor a terhességről beszéltek, olyan cuki gondolatok kavarogtak a fejemben:3 a költözésről meg nem tudom mi fog kisülni, Seu nem fogja hagyni, Szerintem...gyorsan kövit🙊
    Ölel, Lau<3

    VálaszTörlés