2015. február 24., kedd

Facebook csoport

Sziasztok! Ezúttal nem résszel jöttünk, hanem amolyan közlendővel. Úgy gondoltuk könnyebb lenne mindenki számára, ha egy külön erre a célra szolgáló csoportba is kitennénk az új részeket. Emellett, ha bármi csúszás várható, akkor pedig értesíteni tudnánk titeket. Kérdezhettek az új részekkel kapcsolatban, és könnyebben értesülhettek az új részekről. A blogos csoportokban, ahova eddig is posztoltuk, ugyanúgy megosztjuk a részeket, így mindenki értesülhet ott is a fejleményekről. A másik ok pedig, amiért a csoportot szükségesnek találtuk; A blog új szereplőkkel fog gazdagodni, és egyes csoportokba nem rakhatjuk ki mindaddig, míg vissza nem térnek a csoport témájában lévő szereplők, ami pedig a hátrányt illeti; sokan onnan értesültök az új részekről, ezért is szeretnénk, ha a továbbiakban is megkapnátok, míg vissza nem térnek az adott szereplők! Ennyit szerettünk volna, természetesen nem kötelező a csoportba belépni, ez csak egy segítség lenne, a felsorolt indokok elkerülésére. Bármikor kérdezhettek a részekkel kapcsolatban, ha valami nem egészen érthető a történetben, vagy bármi egyéb. Mindketten aktívak leszünk, és szívesen válaszolunk, nem harapunk :)

A csoport linkje: https://www.facebook.com/groups/370744583104981/

Köszönünk mindent:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése