2015. május 23., szombat

24:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

Augusztus tizenkilencedike, a születésnapunk. Rengetegszer álmodtam már meg a tizennyolcadik születésnapunkat újra és újra, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények közt kell majd megélnem. Egy idegen bandánál voltam, ahol egy emberben tudtam bízni. Egyedül B-Bomb volt az, aki pont úgy viselkedett, min én, és talán meg is értettük egymást a magunk módján. Az elrablás óta rengetegszer jöttek elő bennem a szerelemnek nevezhető érzések, de rá kellett jönnöm arra, hogy Jungkook volt az igazi. Yoseob talán csak egy tárgy volt számomra, akit a féltékennyé tevés eléréséért ,,használtam". Kyunggal még mindig nem találtuk meg az egymás közti összhangot. Talán csak túlságosan is hiányzott Jungkook, vagy  csak az zavart, hogy tökéletesen egymás ellentétei voltunk. Viszont annyiban hibásnak éreztem magamat, hogy az esélyt sem adtam az ismerkedésre. Az itt létek azóta kezdtek megszokottabbá válni, mivel próbáltak mindig a kedvemre tenni annak elérése érdekében, hogy próbáljam meg magam jól érezni. Nagyjából sikerült is nekik, de bármikor eszembe jutott Kook mindig könnyek gyűltek a szemembe, majd egy estén, ami nem bizonyult életem legjobb estéjének, szomorúságom teljesen eluralkodott rajtam, és a fürdőbe zárkózva vágdostam magam, amíg fel nem adtam a küzdelmet, és omlottam össze a földön. Megőrülésem kezdetének gondolom azt a helyzetet. Kyung teljesen kiborult, majd miután bekötözte a sebeket megkért, hogy ezt ne mondjam el a BTS-nek, aztán a fejét csóválva elment, miközben azt mondogatta, hogy mindenről ő tehet. B-Bomb észre is vette, hogy mi volt szomorúságom fő oka, ezért engedélyt adott arra, hogy telefonon keresztül tisztázzuk a dolgokat a jövendőbelimmel. Azóta nyugodtan keltem fel minden reggel, mivel abban a tudatban voltam, hogy minden rendben volt.

  Reggel a nap sütésére keltem fel, ami a sötétségbe burkolt szobát teljesen bevilágította. Kyung a vendégszobában éjszakázott, mivel nyugtalan voltam, ha vele kellett lennem. Ennek valami megmagyarázhatatlan oka volt, amire sosem tudtam rájönni. Kikeltem az ágyból, és a szemem egyből megakadt az éjjeliszekrényen helyezkedő virágon. Csodaszép hófehér szirmai voltak, az illata finom és kellemes volt. Egy cetli volt ráragasztva, amire egy ismerős kézírással ez volt írva: Boldog szülinapot Hisztikirálynő! Mosolyogva olvastam el azt a pár sort, amit Bombi írt nekem, majd elindultam a lenti nappali felé. Egy csodálatos születésnap kezdete.

 Leültem a konyhába a nővérem mellé, aki boldogan fogyasztotta a születésnapi palacsintáját. Jaehyo mosolyogva letette elém az enyémet is, majd boldog születésnapot kívánt a többi ottlévő taggal együtt. Az üres tányért a mosogatóba helyeztem, és elindultam a szobámba, hogy átöltözzek, de MinHyuk-ba ütköztem.
 -Megtaláltad a virágot? - mosolygott izgatottan.
 -Igen, gyönyörűek - adtam neki egy ölelést. Ez az ölelés kifejezte a barátságunk kezdetét. Ezen a státuszon viszont nem szerettem volna tovább lépni, mivel amire most szükségem volt az csak egy olyan ember, akivel nyugodtan beszélhetek gátlások nélkül. - Segítesz ruhát választani?
 -Én? Persze - nevetett. Megragadtam a csuklóját, és a szoba felé húztam. Kinyitottam előtte a szekrényt, ő pedig egy ideig állt előtte, majd kotorászni kezdett, és megdobott a választott ruhadarabokkal.
 -Mindjárt jövök, átöltözöm - indultam meg a fürdő felé.
 -Hagyd nyitva - ragadta meg a csuklóm, én pedig felszisszentem, mikor megéreztem szorítását a bekötött részen.
 -Oké, oké - sürgettem, csak hogy elengedje végre. Mikor ez megtörtént, bementem átöltözni, az ajtót pedig nem zártam be. Felvettem a ruhát, de mielőtt kimentem volna, lecsavartam a fásli szerű anyagot, és megvizsgáltam a sebhelyemet. El sem tudtam hinni, hogy ezt komolyan én tettem magammal. Gyorsan visszatekertem, és egy erőltetett mosollyal kiléptem az ajtón. Szemem egyből a srác ruházatára tapadt, ami ugyanolyan ing, mint ami rajtam volt, annyi különbséggel, hogy az enyém női darab.
 -Ravasz - kacagtam.
 -Egész jól áll - pásztázott, majd mosolyra húzta a száját, és folytatta. - De nekem jobban áll.
 -Ahogy akarod - löktem meg a vállammal, és elindultam a kijárat felé, de felmerült bennem egy kérdés, amire a válasz felettébb érdekelt. -Az igaz volt, amikor lusta voltál visszamenni a saját szobádba? - kacagtam.
-Igazából? - kérdezte azt hiszem saját magától, mivel egyből válaszolt is rá. - Nem. Csak kíváncsi voltam rád - mosolygott kedvesen, és kissé elpirulva nézett rám.
 -Nincs semmi érdekes bennem, amiért ennyire kíváncsinak kellett lenned - néztem a földet.
 -Sok jó dolgot meséltek rólad, és most már megbizonyosodtam arról, hogy igazak voltak - magyárázta, de inkább kimentem a folyosóra, ő pedig jött utánam.
 -Seu! - szólalt meg valaki mögöttem. B-Bombal mindketten megfordultunk, és megpillantottuk Kyung-ot, aki zavartan állt meg előttem.
 -Igen? - kérdeztem hidegen. Nem haragudtam rá semmiért, de ha vele voltam mindig ez történt velem.
 -Boldog születésnapot - túrt bele a hajába, azt követően pedig előhúzott a háta mögül egy dobozkát, és a kezembe nyomta. Kíváncsian kezdtem el kinyitni, miközben a mellettem ácsorgó személy fejét löktem arrébb, aki a dobozom felé közeledett. Egy gyönyörűen szép aranynyaklánc volt benne. Sosem volt még ilyen gyönyörű darabom, ezért az arckifejezésem elkápráztatottá változott.
 -Köszönöm - mondtam kicsit magabiztosabban, mint az előbb, majd egy rövid gondolkodás után megöleltem.
 -Szívesen - mondta. Láttam, ahogyan arca megenyhült ölelésem hatására. Érzékeltetni próbáltam vele, hogy egyáltalán nem haragudtam rá, csak volt egy meg nem mondott félelmem felé. Felrakta a nyakamba a darabot, én pedig elérzékenyülve pillantottam le a nyakamra. Elindultunk hárman a nappali felé. A banda tagjai a hatalmas kanapén ültek a nővérem társaságában.
 -Van egy közös meglepetésünk számotokra - pattant fel Zico, és izgatottsága csak sugárzott. Elöntött a kíváncsiság.
 -Gyertek be! - kiáltotta el magát Taeil. A bejárati ajtó kinyílt, majd megpillantottam a rajta belépő BTS társaságát. A lábaim a földbe gyökereztek, mikor megpillantottam Jungkookot. Haja szőkés, vöröses tincseinek pedig nyoma sem volt. Mosolya szebb, mint valaha. Kissé le volt barnulva, ami azt bizonygatta, hogy tenger közelében voltak, akárcsak mi. Fehér pólója eszméletlenül jól állt neki, szemei pedig csillogtak az örömtől, amikor megpillantott engem. Magamban sikítoztam, viszont a valóságban próbáltam visszafogni magam, hogy egy érett, immár tizennyolc éves lánynak tűnjek. Ez nem igen sikerült, mivel nagy gyorsasággal ugrottam szerelmem nyakába, akinek hiánya már fizikai fájdalmat okozott. Szorosan ölelt magához, remek volt újra beszívni az illatát. Végre mehettünk haza. Nem tudtam eldönteni melyik tényező tett boldogabbá. Hogy elmehetek, vagy hogy itt volt az a személy, aki már eszméletlenül hiányzott. Minie kicsit gondolkodott, majd egy kicsi lelkesedéssel borult V nyakába, miután végre sikerült elszabadulnia Kwon társaságából.
 -Szeretlek - csókolt meg mindenki előtt Kook, de nem zavart egyáltalán, mivel így mindenki tudhatta, hogy hozzájuk tartoztam.
 -Én is - csókoltam meg újra. - El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál.
 -Szerintem ebbe együtt érzünk - mosolygott. Mosolyától majd elájultam. Sosem volt ennyire vonzó. Hiányának köszönhetően rájöttem, hogy mégjobban szerettem, mint valaha.

A tv előtt ültünk. Kook karjaiba borulva ültem, Minie V és Kwon között. Most ő volt frusztrált.
 -Ne nézzük már ezt - fintorodtam el, és a távirányítóért nyúltam, ami Jungkook kezében volt. Élvezve szerencsétlenkedésem emelte fel az eszközt, én pedig nyújtózkodva próbáltam kikapni kezéből. Sajnos kisebb voltam nála, így nem értem el. A pulcsim ujja lehúzódott, a fásli pedig ami a kezemen volt, előtűnt. Gyorsan lehúztam a kezem, és lehúztam a pulóverem ujját, de sajnos késő volt. Jungkook észrevette, és komolyra váltott.
 -Kyung! Azt mondtam vigyázz rá! Mi a faszt csináltál vele?! - ordított. A szobában a levegő megfagyott, mindenki kérdően pislákolt felénk. Kyung ijedtem pillantott a dühös Kook-ra, én kettejük közt ültem idegesen.
 -Nyugodj már le az istenért! Az eszedbe sem jutott, hogy nem ő tette? Egy kagyló vágta el a kezemet. Szerinted mindenhol ott van és fogja a kezemet?  Mert akkor nagyot tévedsz! - szálltam szembe saját párom ellen. Rettentő rossz érzés volt hazudni neki, ami furcsa volt, mivel régen ezt természetes dologként tettem. Viszont így sikerült kihúznom Kyung-ot a bajból, mivel nem ő tehetett arról, hogy bánatom öncsonkításhoz vezetett.
 -Rendben, sajnálom, de nem tudnám elviselni, ha bármi bajod esne - nézett megbánóan, én pedig szorosan átöleltem, miután észrevettem Kyung hálás tekintetét.
 -Menjünk végre haza - néztem fel rá. Hiányzott már Szöül.
 -Seu, nem azért jöttünk, amiért te gondoltad - csóválta a fejét keserűen Kook, bennem pedig megakadt a levegő. - Csak felköszöntöttünk titeket. Tudod, van egy-két probléma. A többi banda rosszallóan figyeli azt, hogy velünk vagytok, szóval amíg nem tisztázódik ez az egész, itt kell maradnotok - mondta szomorúan. Könnyiem elkezdtek folyni, egyre szaporábban.
  -Ne sírj - törölte le a könnyem. A többiek is szomorúan figyeltek minket, egyedül én nem tudtam erről.
 -Itt hagysz! Ennyire fontos vagyok neked? Meg tudom védeni magam az isten szerelmére! - pattantam ki kezei közül.
 -Akkor is itt kell maradnotok! - mondta parancsolóan. - Majd jelentkezünk, ha minden a rendes kerékvágásban fog haladni.
 -Azaz soha. Hazudsz! Csak így akartál megszabadulni tőlem! Sosem fogsz jelentkezni - sírtam már fuldokolva, és elrohantam a helyiségből.





2 megjegyzés: