2015. február 12., csütörtök

10:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge
  Reggel, mikor kinyitottam a szemeim, Jungkook még mindig alattam feküdt. Óvatosan lemásztam róla és az ággyal szemben lévő tükör előtt álltam meg. Hajam kócosan szétállt, szemeim fel voltak duzzadva a sok sírástól és az illatomról nem is beszélnék, ugyanis két napja nem volt alkalmam fürdeni. Lényegében kellően úgy festhettem ki, hogy nem csodálkoznék, ha Jungkook megijedne tőlem, vagy szimplán egy méteres távolságot tartana köztünk. Keresni kezdtem egy fésűt, amit meg is találtam a ruhásszekrény egyik fiókjában. Elkezdtem fésülni a hajam, közben végig a tegnap este történteken járt az eszem. Jungkook és én most járunk? Vagy ő nem gondolja így? Egyáltalán, hogy gondolkodnak a fiúk? Nekem ez az egész túl gyors volt hirtelen. Mi van, ha csak azért gondoltam így, mert féltem tőle? Vagy attól, hogy máshogy bánt volna velem, ha nem azt hallotta volna, amit akart? Teljesen zavaros volt minden, de azt biztosan tudtam, hogy érzek iránta valamit. De mit?
     Az esti képek játszódtak le a fejemben, újra és újra. Elmosolyodtam a szép emlékek hatására, mert bármennyire is zűrös volt ez az egész, sosem éreztem úgy, hogy valaki ennyire kedves lett volna velem, és ennyire őszinte. De mi van, ha ez az egész egy csúnya játék az érzéseimmel? Annyira egyedül éreztem magamat az elmúlt pár napban, hogy Jungkook bármit tett, én akkor is bíztam benne, mert egyedül ő volt itt nekem. Gondolataimba merülve álltam még mindig a tükör előtt, valami mosoly félével az arcomon, ami abban a pillanatban le is hervadt. Hirtelen újabb gondolatkép jelent meg a fejemben, ahogyan Minie és V egymással szemben álltak, majd V keze találkozott a nővérem arcával. Fizikai fájdalmat éreztem, a fésű, ami pedig végig nálam volt, kiesett a kezemből, a földre esve. Dermedten álltam a tükör előtt, majd az ajtóhoz rohantam, hogy a nővéremhez rohanhassak. Zárva volt.
 -Engedj ki, Jungkook! - kérleltem sírva. - Kérlek!
 -Mi történt? - nézett rám, kómás arccal, és elaludt hajjal.
 -Valami baj van a nővéremmel. Engedj ki! - kérleltem még jobban sírva.
 -Nem engedhetlek ki, Seu. Sajnálom - nézett rám. Arca sajnálatot sugárzott, de ez cseppet sem nyugtatott le.
 -Engedj ki, most! - üvöltöttem, majd ököllel az ajtóba ütöttem. Jungkook átölelt hátulról, de én ellöktem magamtól és továbbra is az ajtót ütöttem, ahogyan csak bírtam. Kezeim már rettenetesen fájtak, de nem hagytam fel, folytattam eddigi cselekedetem.
 -Elég lesz! - kiáltott rám, majd újra lefogta kezeim. Nem bírtam kiszabadulni szorításából, ezért sikítva rángatóztam, de reménytelen volt. Jungkook hirtelen kinyitotta a gardróbot, és beráncigálva engem, zárta be. Az ajtó előtt sírtam. Féltem odabent, de még jobban féltem attól, hogy valóságos volt ez az álomszerű kép. Hiányoztak a szüleim. A nővérem. Az eddigi életem, ahol minden tökéletes volt, ahol minden este a testvéremmel beszéltem, melyben minden problémamentes volt. Három napja voltam ezen a helyen, mégis sosem éreztem magam ennyire elzárva, ennyire egyedül. Most először voltam egy fiúval kettesben, de álmodozásaim során, egyszer sem így képzeltem el ezt a pillanatot. Egyszerűen haza akartam menni, az új házunkba, amiről tudtam volna, hogy mi dolgoztunk meg érte a testvéremmel. De ahhoz nem volt már lehetőségünk. A munkahelyünkről valószínűleg kirúghatták mindkettőnket, mert azóta a bizonyos nap óta, egy életjelet sem adtunk magunk után. Ha elengedtek volna is, akkor sem lett volna elég idő a nyári szünetből, vagy talán egy munkahely, ahol dolgozót kerestek. Miért aggódok ezen? El sem engednek. Talán soha többé.. - idegeskedtem magamban. Az ajtó kinyílt. Felugrottam a földről, és kirohanva rajta, újra a szoba ajtaja felé vettem az irányt, de Jungkook megállt előttem.
 -Sajnálom - szólalt meg. Nem értettem miért mondta ezt, de abban a pillanatban jobbra kaptam a fejem, és megértettem. J-Hope állt meg mellettem egy tű féleséggel a kezében, amit pontosan a vállamba szúrt bele. Szédülést éreztem, majd a földre zuhantam. A fiú a karjába vett, és lefektetett az ágyra. Homályosan láttam mindent, és nem bírtam mozgásra bírni egyik testrészemet se.
 -Vigyázz rá, átmegyek V-hez, hogy tényleg jól van-e a nővére - hallottam meg Kook hangját.
 -Rendben - válaszolt. Valószínűleg tényleg elhagyhatta a szobát, mert hallottam, ahogyan az ajtó becsapódott. Mi volt ez a szer, amit beadott nekem? Sosem éreztem magam ennyire tehetetlennek. Hope megfogta a karom és az ágy támlájának döntve ültetett fel. Kómásan néztem rá, ő pedig csak vigyorgott. Nagyon megijesztett, de nem bírtam sem megszólalni, sem megmozdulni. Legbelül teljesen önmagam voltam, viszont testileg nem bírtam semmit sem csinálni, azon kívül, hogy az előttem lévő fiút figyeltem, homályos látással. Becsukta újra az ajtót, majd odasétált hozzám, és óvatosan leszedte rólam a felsőmet, az alatta rejlő fehérneműmmel együtt. Ledobta a földre, és a fiókhoz sétált. Kutakodott benne egy ideig, végül egy tejszínhabbal a kezében sétált újra hozzám. Mocorogni kezdtem, de többre nem voltam képes. Fogával leszedte a doboz kupakját, és a földre hajította.
 -Nyugodj le drága - simított végig az arcomon. Lábamnál fogva lejjebb húzott az ágyon, a hátamra  fektetett. Ráfújta a tejszínhabot a nyakamra, és fölém támaszkodva kezdte el csókolgatni az említett testrészem. Egyre jobban fészkelődtem, ahogyan csak azt tudtam, de testével az ágyhoz szorított.
 -Engedj el! - kiáltottam. -Mit ártottam én neked?
 -Kuss legyen már - fogta be a számat és tovább folytatta undorító játékát. Nem tehettem mást, minthogy beleharaptam a kezébe. Felszisszenve húzta el, érintett testrészét és egy ütést adott az arcomra.
 -Azt mondtam kuss legyen! - kiáltott idegesen. A szoba ajtaja kinyílt. Mindketten odakaptuk a fejünket, és megpillantottuk Jungkook-ot.
 -J-Hope, te mi a faszt csinálsz?! - üvöltött, majd az ágyhoz rohanva tépte le rólam. A földre teperte, és egy nagy ütést követően, felkapta ingje gallérjával, és kilökte a szobából. Az ajtót bezárta a kulccsal és felém rohant.
 -Jungkook! - borultam a nyakába. Ingét áztatva sírtam, de őt nem érdekelte, csak szorosan átölelt.
 -Itt vagyok, nyugodj meg - simogatott óvatosan.
 -Nagyon félek - zokogtam. A felsőtestem fázott, mivel nem borította semmi. Testem remegett, a hirtelen sokktól. Végtagjaimat aligha mozgásra bírtam fogni. A bőröm ragadt a tejszínhabtól, ami kezdett száradni. Min fogok még keresztül menni?
 -Ne félj. Nem hagylak itt többet.
 -Rendben - szorítottam az ölelésén. - Mi van a nővéremmel?
 -Minden rendben van - húzódott el tőlem, és engem pásztázott. - Gyere, elviszlek zuhanyozni - fogta meg a kezem. Gyorsan betakarta feslőtestem egy törülköző féleséggel, majd kiléptünk a szobából, és a nagy folyosón kezdtünk el sétálni. Bevezetett a leghátul lévő helyiségbe, ami a fürdőszoba volt.
 -Vedd le a ruháid - utasított, miután megbizonyosodott róla, hogy tényleg bezárta az ajtót.
 -Nem szeretnék előtted öltözni - mondtam elvörösödve.
 -Seu, már láttalak meztelenül - mosolygott.
 -Ó, értem - mondtam zavartan. Hátat fordítottam neki, úgy bújtam ki öltözékemből. Odasétáltam a zuhanyzóhoz, de megálltam előtte, és hátrapillantottam. - Te nem zuhanyzol? - kérdeztem félénken.
 -Szeretnéd? - húzta fel a szemöldökét.
 -Csak ne hagyj egyedül - sétáltam be a zuhany alá és megengedtem a vizet. Nagyon jól esett végre, ahogyan a forró vízcseppek a bőrömre hullottak. Jungkook teljesítve kérésem, ruhástul lépett be mellém a zuhany alá, és magához ölelve álltunk pár percig. Bármennyire is furcsa volt a kettőnk viszonya, én rendkívül hálás voltam neki, amiért nem hagyta, hogy J-Hope ezt tegye velem. Lehet, hogy csak jókor volt jó helyen, de ha ő nem lett volna ott, ki tudja mi történt volna.
     Miután végeztünk, azaz inkább csak én, visszamentünk a szobába. Befeküdtem az ágyba, nyakig betakarózva. Jungkook felhozott nekem vacsorát, mivel féltem lemenni Hope miatt, emellett éhes voltam, mivel egész nap nem ettem egy falatot sem. Megosztozva vele az ételemet, fogyasztottuk el.
 -Álmos vagyok - ásítoztam.
 -Akkor aludj - nyomott egy puszit a számra. Letettem a tálcát az ágy mellé, és újra betakarózva bújtam szorosan hozzá.
 -Még mindig szeretsz? - kérdeztem elbizonytalanodva. Nem válaszolt, ezért szomorúan hunytam le a szemeim, és inkább aludtam. Tudtam, hogy nem létezik ilyen rövid idő alatt szerelem.
 -Sosem szerettem még ennyire senkit - hallottam a választ egy kis idő után.










5 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett. Nagyon édes és cuki és aranyos mindenféle szavakat felsorolhatnak de nem fejezné ki eléggé. Tetszik ez blog nem is kicsit. ❤❤❤❤
    Viszont lehetne egy kicsit tobb resz.. ❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm:) Ha arra érted, hogy hosszabb legyen, arra csak annyit tudok írni, hogy olyan hosszúnak írjuk a részt, ameddig nem lesz túl erőltetett az egész. Ha a részek megjelenésével kapcsolatban, akkor egy ideig nem tudunk egy hétnél sűrűbb időt mondani, mivel Minie és Én teli vagyunk tanulnivalóval, főleg, hogy nekem a felvételihez kell hajtanom.. Viszont nyáron lehetséges, hogy a részek talán hetente többször jelennek meg, ez nyilván az időnkön múlik. Emellett számításunk szerint, nagyjából 40-50 rész várható még, talán több, mivel megvan már az egész történet, aligha egészben, de kigondolva már megvan :)

    VálaszTörlés
  3. Oh, koszonom. Orulok, hogy tetszett, hamar hozzuk a kovit:) es imadas viszont<3

    VálaszTörlés
  4. Imádom, imádom, imádom! A végét a legjobban! Végre egymásra találtak, remélem így is marad a közöttük lévő kapcsolat. Siessetek a kövivel, már kíváncsian várom mit hoztok ki az elkövetkezendő részekből! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük megint a szép szavakat, örülünk, hogy tetszett! :)

      Törlés