Köszönet nyilvánítás

Hol is kezdjem? 2014 december 22.-én kezdtünk bele Minie-vel a blogba. Elsőnek kicsit nehezebb volt a közös összhang, ami meglátszott a kezdeti részeken is. Sokkal közömbösebb volt, majd szép lassan kezdtünk összeszokni, és egyre könnyebben ment az írás is. Egyre többen kezdtetek visszajelzéseket küldeni, mi pedig minden újabb és újabb kommentnél boldogabbak voltunk, mint valaha. Sokan kérdeztetek mindig a következő részről, mi pedig már az elejétől fogva tudtuk, hogyan fog lezárulni az egész történet. Aztán egyre többen lettetek, a nézettségek száma pedig szintúgy felfelé haladt. Minden hétvégét vártatok, hogy olvashassátok a részt, mi pedig minden hétvégét vártunk, hogy végre megoszthassuk veletek az újabb szerzeményünket. Ez a körforgás végig így ment, aztán kezdtek a dolgok bonyolódni. Minie kollégiumba ment, ami rengeteg tanulással és változással járt, megnehezítve azt, hogy egyeztetni tudjunk, egyáltalán beszélgetni is. Ezt előre sejtettük már, viszont most tudatosult bennünk, hogy ez így nem fog menni. 

 Majd a történet is kezdett más irányba menni, pont úgy mint a valóságos helyzet. Minie váratlanul Kwon felé kezdett érzelmeket táplálni, Seu pedig köztes helyzetbe került. Tudom, hogy senki sem erre számított, de a valóságban sem minden meseszerűen tökéletes, így az sem volt kiszámítható, hogy az ikrek végül együtt maradnak-e. Valószínűleg mindenki máshogy viszonyul az egészhez, főleg a végéhez, amit direkt úgy írtam meg, hogy a ti képzeletetekre hagytam a folytatást. Személy szerint most nagyon büszke vagyok magamra, mivel ez az első blogom, amit ténylegesen le is zártam. Hogy miért zártam le, mikor még ezernyi ötlettel rukkolhattam volna elő? Úgy gondolom, hogy nem lehet mindent a végtelenségig húzni, és pont olyan helyzetnél jártunk, hogy itt volt az ideje elengedni a karaktereket, hadd éljék tovább az életüket. 

Köszönöm...

• A 64.000 oldalmegjelenítést.
• A 65 feliratkozót.
• Mind a 39 tagot a blog facebook csoportjában.
• Hogy minden héten kommenteltetek, támogattatok minket, feldobva napjainkat és erőt adva az íráshoz. 
• A rengeteg jelölés kérést és kedvelést. 
• A részeken való 300-500 átlagos megtekintést. 
• A rengeteg díjakat.
• Utolsósorban a versenyen való helyezéseket, melyek elérése nélkületek nem ment volna.

Furcsa, hogy a 12. rész 3000 megtekintéssel szerepel a nézettségi lista első helyén. Nem tudom, mi fogott meg ennyire titeket, de örülök, hogy ennyi megtekintésben részesült. Igazából, elég hihetetlenül hangzik, még én is feldolgozás alatt tartom számon. 

Végül pedig utolsó kérdéseim tenném fel nektek ezen a blogon. Vajon hányan vagytok?

• Melyik a kedvenc részed?
• Ki a kedvenc szereplőd, miért?
• Melyik páros tetszik/tetszene a legjobban?
• Meg vagy elégedve a befejezéssel? Hogyan képzelted volna el?
• Mi a véleményed az egész blogról?

Nem tudom elégszer megköszönni ezt a  majdnem egy évet nektek. Remélhetőleg sikerül könyvbe köttetni, hisz nincs jobb annál, mikor az ember a saját irományát foghatja a kezében. A későbbiekben majd érdeklődni fogok a könyvköttetéssel kapcsolatban, hogy is működik ez az egész, és ha lehetőség lesz rá, felteszem majd a kérdést, hogy ki szeretne egy példányt. Ha valaki jártas ebben a témában, akkor leírhatja a tapasztalatait, sokat segítene nekem. Várom a kommenteket! :)

A következő blog már folyamatban van, remélem velem tartotok! (Sajnos egyedül kell tovább folytatnom, megértéseteket köszönöm.)  ---> Itt <---
Aki pedig nem tartana velem, annak hálásan köszönöm a rengeteg támogatást!

Missy

2014. 12. 22. - 2015. 09. 25.

Epilogue

Shin Seung Rin szemszöge

 -Jó éjszakát, srácok - mosolyogtam rájuk, utam pedig szobámba vezetett. Fontosabb dolgaimat a táskámba dobáltam, a gyűrűt pedig a zsebembe süllyesztettem. A hatalmas, immár bepakolt táskát az ajtó előtt raktam le, előtte viszont B-Bombnál kopogtattam egyet.

 -Mi szeretnél, Seu? - mosolygott felborzolt hajjal. Valószínűleg aludt, míg fel nem keltettem. 

 -Csak jó éjszakát szeretnék kívánni, és megköszönni azt, hogy mindig mellettem voltál - borultam a nyakába. 

 -Ez semmiség. De ez nem várhatott volna reggelig? 

 -Nem igazán. Fontosnak tartottam most elmondani. 

 -Hát akkor, jó éjszakát neked is, Seu - csukódott be az ajtó előttem. 

 -Ég veled, Bombi - suttogtam. Felvettem a táskát a vállamra, majd a megbeszélt kopogtatást követően, Minie kijött a szobájából. 

 -Alszik Kwon? 

 -Igen, eléggé kiütötte a sok alkohol az egész bandát, szóval itt az idő - szorította meg a kezemet könnyes szemekkel. A bejárati ajtó előtt álltunk meg, már csak ez az egy tárgy választott el a szabadságtól. 

 -Biztos, hogy vissza szeretnél menni?

 -Igen. Már nincs szükséged arra, hogy melletted legyek, mivel most már helyettesít engem U-Kwon. Hiányozni fogsz, nővérkém - öleltem magamhoz szorosan. - Ne feledd, egyszer el kell mondanod az igazat rólunk, különben még nagyobb káosz lenne, ha ő rakná össze a fejében.

 -Megígérem. Nekem is hiányozni fogsz - áztatta könnyeivel a vállamat. - Vigyázz a kicsire és légy boldog. Ne felejts el hívni minden nap. A pisztolyodat pedig jobban dugd el, mert bárhol voltál, azt mindig minndenki megtalálta - nevetett keserűen. Kinyitottam az ajtót, esernyőm pedig magam fölé emeltem, mivel az eső megállás nélkül hullt az égből.

 -Sok boldogságot nektek - integettem, majd ténylegesen elindultam, hogy ne nehezítsem a helyzetet. A gyűrűt a kezemben szorítottam, miközben az ázott úton lépkedtem, egyre messzebb merészkedve a háztól. Vonat nem indult Szöulba, így be kellett érnem egy taxival, ami nem kevés pénz árán, de eljuttatott szülővárosomba. Szorosan markoltam az esernyő nyelét, lábaim pedig remegtek, mikor a BTS ház előtt torpantam meg. A gyűrűre néztem, amit azóta sem engedtem el. Eltűrtem az arcomra tapadt vizes hajtincsem, a fényes ékszert pedig a táskámból kihalászott dobozába raktam bele, majd tettem be a postaládába, mely biztosította, hogy ne érje víz.

 -Hát te? - hallottam meg valakit magam mögül, így ijedten fordultam a hang irányába. - Kiszálltál a bizniszeinkből, elárultál Minie-vel együtt, most pedig hirtelen jó kislány lettél? - nevetett Tiffany.

 -Fogd be, most már nincs semmi közünk egymáshoz. Tekintsd úgy, hogy nem is ismertük egymást - indultam tovább, de visszarántott.

 -Hé, hé, hé - lökött mellkason. - Mióta akartad magad ennyire elkötelezni? Tudtommal két hónapja még csak a lógáson járt az eszed, most pedig a gyerekedet várod? Mi a franc van veled?

 -Szállj már le rólam a rohadt életbe! Mert te elvagy a naponta cserélődő pasijaiddal, ne az én életemet kritizáld, oké?!

 -Úgy látom, feléledt benned az anyai ösztön - vigyorodott el, élvezve a szituációt. - Nevetséges. Milyen anya akarsz te lenni, mikor feleségnek sem vagy jó? Emlékeztesselek? Yoseob, Jungkook testvére.. - sorolta, miközben minden egyes név hallatán egyre feszültebben kezdtem magam érezni.

 -Elvesztettem a gyereket te idióta! - törölgettem a szemeim, ezért gyorsan elrohantam a sötét utcán. Átvágtam a kihalt és csendes parkon, minek végén a házunk állt, leoltott fényekkel. Ideges voltam, a bűntudat egyre jobban csak felemésztett belülről, könnyeim folyamatosan potyogtak, hol Jungkook, hol Minie és a baba elvesztése miatt. Az egész életem apránként esett szét, melynek érzete rendkívül lehangoló volt. Bementem a hatalmas vaskapun, aztán a lépcsőn sántikáltam felfele, miközben szemeim törölgettem. A cipőm minden egyes lépésnél egy koppanás szerű hangot adott ki, mivel a víz teljesen eláztatta. Nagy levegőt vettem, majd kopogtattam az ajtón. A fények felkapcsolódtak, először fent, majd később lent is. Anya nyitott ajtót, álmosan állt meg előttem, de szeme felcsillant, mikor tudatosult benne, hogy én ácsorogtam vele szemben.

 -Seu, drágám! - borult a nyakamba. Szorosan magamhoz öleltem, illatát pedig jó volt újra érezni, mely ugyanolyan volt, mint régen. - Jól vagy, nem esett bajod? Hol a testvéred? Hogy kerülsz te ide?!

 -Ne aggódj, Minie nem is lehetne jobb helyen - mosolyodtam el. - Itt volt az idő, hogy végre visszatérjek. De hol van apa?

 -Édesapád külföldre ment valami konferenciára. El sem hiszem, hogy itt vagy! - adott egy jó nagy puszit az arcomra. - Gyere be, meg fogsz fázni!

 -Azt hiszem, már késő - szipogtam, utána befáradtam a meleg házba. Anya mindenhova követett, miközben próbált mindenben segíteni. Tiszta ruhát adott, forró teát főzött, míg átöltöztem, majd befeküdt mellém a régi ágyamba, mivel elég idegennek éreztem magamat a saját szobámban. Szomorúan néztem ki a nyitott ajtón, a szemben lévő üres szobára, amely Minie tulajdonát képezte.

 -Anya? - pillantottam fel rá. - Ugye ti mindig mellettem maradtok?

 -Ne kérdezz ilyen marhaságokat! Hát persze, hogy mindig melletted maradunk - simogatta a hajamat.

 -Lehetne egy hatalmas kérésem?

 -Mi lenne az?

 -El tudnád intézni, hogy visszamehessek a könyvesboltba dolgozni?

 -Megteszek mindent, amit tudok. Legfeljebb segítséget kérünk apádtól, hogy beszélje meg a volt főnököddel.

 -Köszönöm - hunytam le a szemeimet, és próbáltam elaludni.

 -Seu, kislányom! Remek hírem van - rohant be anya a szobába.

 -Micsoda?

 -Felhívtam a főnöködet, aki apád egyik ismerőse, és elintéztem, hogy vissza tudj menni. Azért pedig ne aggódj, hogy eltűntél, mindent kimagyaráztam neked.

 -Úristen, köszönöm! - ugrottam a nyakába. - Mikor kezdhetek?

 -Egy óra múlva - mosolygott lelkesen.

 -Egy óra múlva? - kerekedtek ki a szemeim, mire bólintott egyet. Heves pakolászásba kezdtem, gyorsan átöltöztem, fogat mostam, reggeliztem, majd megcsináltam a szerte álló hajamat. Háromnegyed óra múlva, már a buszmegállóban ácsorogtam, várva a közlekedési eszköz megérkezésére. Halálpontossággal rohantam be az üzletbe, ott pedig a személyzeti raktárat rohantam le. Yeon Ki már a pénztárnál végezte a munkáját, így nem kellett elvacakolnom az üzlet nyitásával. A régi szekrénykulcs már nem volt meg, így egy újat kaptam, ami egy székre volt lerakva. Mellette a szokásos kék ing és a névtáblám díszelgett. Gyorsan magamra is kaptam őket, végül, így surrantam ki az irodából. 

 -Szia Yeon Ki - köszöntem neki.

 -Szia Seung Rin, jó újra látni téged! - mosolygott rám, majd újra a munkájára koncentrált. Kicsit furcsa volt itt mászkálni a polcsorok közt, hisz néhány órája még egy teljesen más városban tartózkodtam. Itt találkoztam először azzal a rejtélyes fiúval, kire egy idő múlva már a jegyesemként tekintettem. Ő volt az első szerelmem, aki mindenben támogatott és szeretett. Akitől a közös gyermekünket vártam, míg el nem vesztettem. Egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni és elmondani a történteket, mert féltem. Újra szerettem volna kezdeni a találkozás előtti életemet, hogy újra gyerekként ébredjek fel, kinek nem kell még foglalkoznia a jövővel, csak élnie a jelent. Mégis mindennél jobban hiányzott, bármit is gondoltam. Elszomorodva cammogtam a könyvespolchoz, hogy kezembe vehessem a világoskék könyvet, amit a legfontosabb tárgyként őriztem emlékezetemben. Csalódottan torpantam meg a polc előtt, ahol a könyv hiánya volt észlelhető. 

 -Ezt keresed? - hallottam magam mögül egy ismerős hangot, és eszméletlen gyorsasággal fordultam a kérdező felé.

40:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

 -Miért szakítottad el magadtól? - nézett rám B-Bomb. Már vagy két órája ültünk mindketten a fűben, miközben a közel távoli tengert néztük. A friss levegő, a gyönyörű környezet, és a legjobb barátomnak mondható ember miatt a kedvem lassacskán kezdett visszatérni. Még ha nem is az eddig megszokott hiperaktivitásomat, de a józanságomat visszanyertem. 

 -Csak időt kértem tőle. Ha szeret, várni fog és megérti - kaptam tekintetem a földre. - De tudod, hogy most nagyon nehéz nekem, mivel választás elé állítottak és még nem tartok ott, hogy lemondjak bármelyikőjükről is. Ez egy köztes állapot. 

 -Ugye tudod, hogy ez a köztes állapot nem maradhat örökké? Még ha nem is döntesz, Jungkook akkor sem fog örökké várni rád - mondta ki a szomorú igazságot.

 -Miért ilyen nehéz minden már most? - dőltem neki.

 -Nem csak te vagy az, akinek pont ilyen nehéz most. 

 -Ki az? - pislákoltam rá könnyekkel csillogó szemekkel.

 -Majd egyszer rájössz - mosolygott rejtélyesen.  

 -Annyira örülök, hogy megkérte a kezedet - öleltem át nővéremet. - Legyetek mindennél boldogabbak.

 -Annyira boldog vagyok - törölgette szemét. Ugrálva adtam tudtára lelkesedésem, ő pedig ugrált velem, ahogyan azt a múltban is tettük örömünk kifejezésére. Mindenki a nappaliban nyüzsgött, a pezsgők és poharak előkészítve díszelegtek az üvegasztalon, viszont senki sem bontotta fel azokat.

 -Na, mi van az ünnepléssel? - pillantgattam felváltva a srácokra és a pezsgőkre. 

 -Meghívtunk pár barátot, rájuk várunk - közölte U-Kwon. - De te alapból nem ihatsz pezsgőt. Hoztunk neked almalevet.

 -Almalevet? - biggyesztettem le a számat. Válaszolt volna, de a csengő hangja keltette fel mindenki figyelmét. Zico egyből felpattant ülőhelyéről, pár másodperccel később pedig már az ajtóban ácsorgott, hogy beengedje a vendégeket. Két náluk idősebb alak sétált be, kezükben mindenféle alkoholos itallal, melyet ajándékként hoztak. Látszólag ismerték már őket, emellett közeli viszonyban is lehettek, mivel közvetlenül fogadták őket. 

 -Lányok, ő itt Ji Yong, de szólítsátok csak GD-nek - mutatott a kékes hajú srácra.

 -Szia - köszöntünk szinkronban.

 -Én pedig Taeyang vagyok - intett a szőkés hajú társa. - Melyikőtök Seu, és melyikőtök Minie? - nézett ránk felváltva. 

 -A barna, hosszú hajú lenne a jegyesem - mosolyodott el Kwon. - A szőke, rövid hajú, ő Seu. 

 -Oh, igen. Őt jegyezte el Jungkook, nem? - kérdezte Taeyang, nekem pedig a gyomrom is görcsbe rándult. A többiek csak a földet nézték, a kérdező pedig furcsán nézett a társaság reakciója miatt. 

 -Igen, engem - nevettem fel keserűen. 

 -Igyunk akkor! - emelte fel a pezsgőt Kwon. Mindenki poharába öntött, az enyémbe pedig a megbeszélt almalé került. Egy koccintást követően mindenki hamar lehúzta az italát. Ezt követően beszélgetésbe kezdtek. Témába jött minden, a két srác életéről és az övékéről egyaránt. 

 -Annyira ismerősek vagytok nekem - mutatott felénk a poharával GD. - Az egyik gyűlésen volt egy ikerpár, nem ti voltatok?

 -Nem, nekik nincs közük a maffiához - felelt B-Bomb. Mindenki elmerülve társalgott a másikkal, egyedül én ültem kellemetlenül, mivel egyáltalán nem éreztem magamat odavalónak. Feltűnés nélkül mentem ki a teraszra, és ültem le a földre, miközben almalevem kortyolgattam az éjszakai kilátást figyelve. 

 -Te meg mit csinálsz itt? - dőlt a terasz korlátjának Taeyang.

 -Csak levegőzni jöttem, ennyi. De te mit csinálsz itt?

 -Csak levegőzni jöttem, ennyi - mosolygott. - Történt valami, ami miatt ennyire lehangolt vagy?

 -Ez egy egészen hosszú történet - legyintettem. 

 -Ráérek - ült le mellém. Egy hatalmas sóhajtást követően belekezdtem mesémbe, a mellettem ülő pedig kíváncsian hallgatta minden egyes szavam.

 -Az egész történet úgy kezdődött, hogy Minie-vel dolgozni mentünk nyáron, az utolsó iskolás évünk előtt. Ő egy ruhaboltban, én pedig egy könyvesboltban helyezkedtem el. Az egyik nap egy titokzatos fiúval futottam össze, aki első látásra felkeltette a figyelmem, és egy kisebb balesetnek köszönhetően, alkalmunk akadt ismerkedni is. Párhuzamosan történt még egy esemény is, ahol Minie és V futottak össze. V, mint tudod, kicsit instabil személyiség, így másnap el is döntötte, hogy megszerzi magának Miniet, de nem volt tervbe véve az, hogy van egy testvére is. Jungkook persze nem tudott Minieről, V pedig rólam, így engem is vinniük kellett, nehogy beszélni tudjak a rendőrségnek. Itt rengeteg minden történt. Veszekedések, feltörekvő érzelmek, aztán persze félreértések, amik elrontottak mindent, és azóta is bűntudattal élek. Utána jött a Block B, Kwon, aki mellett Minie boldog lehet. Aztán pedig itt vagyok én, aki nem tudja ki mellett maradjon végül. Ez lenne az én csodálatos történetem, ami miatt most nem az iskolapadban ülök jelenleg, hanem egy maffiás ház teraszán, miközben egy maffiással beszélek arról, hogy milyen szerencsétlen az én 18 éves életem. 

 -Ez aztán az összetett történet - túrt bele világos hajába. 

 -Igen, én is így gondolom - mosolyodtam el. 

 -Sziasztok! - intett GD, és már el is indult az autója felé. 

 -Sok boldogságot nektek - mosolygott Minie-re és Kwonra Taeyang. Mindenki elvonult az ajtóból, már csak én és ő maradtunk ott.

 -Köszönöm, hogy meghallgattad a bánatom okát, és még egyéb mást is - adtam két puszit az arcára. 

 -Örülök, hogy segítségedre voltam a jelenlétemmel, emellett a találkozásnak is, Seung Rin - indult meg barátja után. - És ne félj, megőrzöm a titkodat.

39:Chapter

Shin Min Gi szemszöge

 -Mit akart Jungkook? Hová ment? - rohantam húgomhoz, mivel az ajtó becsukódott, ő pedig dermedten állt előtte, mozdulatlanul.

 -Hagyj most magamra, kérlek - simított végig a vállamon, majd visszabotorkált a szobájába. Kwon értetlenül ácsorgott még mindig a lépcsőfordulóban, ezért visszasétáltam hozzá, és a szoba felé indultunk meg.

 -Miről maradtam le? - pillantott rám.

 -Én sem tudom - vontam meg a vállam, majd visszafeküdtünk az ágyba, mivel az óra még mindig korai volt. Háttal feküdtem neki, ő pedig derekam átölelve feküdt mögöttem. Hallottam halk szuszogását a fülem mögül, emellett éreztem testét, amely az enyémhez simult.

Reggel a nap sugaraira keltem fel, melyek gyönyörűen bevilágították a sötét szobát, viszont szemeim akaratlanul is nyitásra bírta. Az ágy másik fele üres volt, az ágynemű pedig szépen megterített helyett feltúrva maradt ott. Felültem, hogy jobban szét tudjak nézni, ám tényleg egyedül maradtam a szobában. Kikászálódtam az ágyból, hogy Kwonnie keresésére induljak. Seu szemközti szobája nyitva volt, hisz az ajtó hiánya máig sem oldódott meg, így tisztán beláttam oda. Nem volt sehol, ezért tovább indultam egyenest a lépcső felé, hogy megkeressek immár két számomra fontos személyt is. A fából készült fokok minden egyes lépésnél nyekeregtek, magamra vonva a figyelmet, minek köszönhetően mindenki tudta, hogy lefáradni készülök.

 -Szép jó reggelt mindenkinek - ültem le a konyhapulthoz, és figyeltem a reggelit készítő Jaehyot, a televíziót néző Zicot és P.O-t, majd a kávét főző Taeilt.

 -Jó reggelt, Minie. Kérsz kávét? - nézett hátra Taeil.

 -Nem, köszönöm - billentettem a fejem oldalra. - Miért van ilyen jó kedve mindenkinek?

 -A mai egy jó napnak bizonyul mindenki számára, kivéve Seunak.

 -Tényleg, ő hol van?

 -Kint ül a kertben, Minhyuk kiment hozzá - szólalt fel Zico, majd újra elmerült a televízió érdekes világába.

 -Oké - indultam meg a kert felé, de Zico visszakiáltott.

 -Hagyd most magukra őket, hátha sikerül neki jó kedvre derítenie. Most inkább keresd meg U-Kwont, mivel reggel óta nem látta senki.

 -Miért, hova ment? - kerekedtek ki a szemeim.

 -Nem tudjuk - vonta meg a vállát. - Annyi üzenetet hagyott, hogy ágyazz be a helyén.

 -Ez komoly? Azt hittem, valami fontosat akart mondani - indultam meg nevetve a szoba felé. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, hogy frissebbnek érezzem magamat, csak utána láttam neki a lusta társam után maradt káosz rendberakásának. A takaró már szépen, kisimulva díszelgett az ágyon, már csak a benyomódott párnát kellett a helyére rakni, hogy az összhatás tökéletesen fessen. Már, ahogy egy ágynemű tökéletesen tud festeni. A tárgyat felemelve akadt a kezemben egy fehér, kis boríték, melynek borítójára egy rövidke szöveg, inkább üzenet volt írva, ismerős kézírással: Ezek szerint megcsináltad a kérésem, és már készen letudva olvasod ezeket a sorokat. Nyisd ki! Kinyitottam a borítékot, a benne lévő lapot pedig a kezem közé fogtam, és ismét olvasni kezdtem a sorokat. Először is: menj arra a helyre, ahol az az ember lakik, akit a legjobban szeretsz és megóvsz. Ha ott találsz valamit, folytasd eddigi cselekedeted. Automatikusan elindultam Seu szobája felé. Az ágyon egy tárgy volt, amely széle fémből volt, a napsugarak pedig fényesen tükröződtek vissza róla. Közelebb mentem, és lepillantottam a képkeretre, melyen egy újabb boríték pihent. Mindjárt sikeresen befejezed a küldetést, de még az izgalom kedvéért, további küldetést kapsz, hogy megtalálj. Menj ki a partra, mivel itt léted során még egyszer sem voltál ott. De előtte nézz le a tárgyra, ami a párna alá volt elrejtve. A zsebembe süllyesztettem az összehajtott papírdarabot, aztán tettem, amit kért. Egy kép volt, melyen én, a húgom és a szüleink álltunk egy parkban, hatalmas mosollyal az arcunkon. Megfordítottam a képet, hogy pillantást nyerjek annak hátuljára, amire szintúgy egy szöveg volt írva: Aznap, mikor ezt apáéktól elhoztam, sosem gondoltam volna, hogy ennyire vigyázni fogok majd rá. Mikor ezeket a sorokat olvasod egyszer, gondolj rám, és tudd, hogy örökké a testvéred maradok. Nem értettem a sorokat, és azt sem, hogy miért volt ez ráírva. Ha Seu oda szerette volna adni, akkor már rég meg is tette volna azt, de ezek szerint végig rejtegette mindenki elől, mindaddig, míg Kwon meg nem találta. Gyorsan visszaraktam a párna alá, és elindultam a boríték keresésére. A part csodálatos volt, a nap kezdett lemenni az égről. a tenger pedig lágyan hullámzott, néha-néha kimerészkedve a homokos partra. Mindenfelé forgolódtam, hogy megtaláljam a következő üzenetet, mígnem egy fa ágai közé csúsztatva találtam rá. Mosolyogva nyitottam ki, a kíváncsiság bennem pedig egyre jobban erősödött, amíg a boríték nyitásával szórakoztam. Ügyes vagy. Sikerült megtalálnod a leveleimet, láttad a tengert, melyet városi létedre szégyentelenül nem láttál még, és rájöttél arra, hogy nem csak én vagyok ezen a világon, aki ennyire szeret téged. Már csak egy teendőd van, ami annyit tesz, hogy fordulj egy száznyolcvan fokos fordulatot, hogy értelmét nyerje a küldetés. Habozás nélkül fordultam meg, majd pillantottam meg a velem szemben álló eltűnt személyt, kinek kezébe egy vörös rózsával teli csokor díszelgett. Rohanva ugortam a nyakába, miközben szorosan öleltem. Mikor elhúzódtunk egymástól, átadta a gyönyörű csokrot. A várva várt köszönöm helyett inkább egy csókkal leptem meg, mellyel minden egyes érzelmet átadtam neki, ami mindvégig bennem bujkált az akkori csodálatos pillanatban. Ujjait összekulcsolta az enyéimmel, így vezetett a part felé.

 -Mit csinálunk? - mosolyogtam izgatottan.

 -Fekszünk és nézzük a csillagokat - válaszolta, én pedig értetlenül néztem rá. Lefeküdtem mellé a földre, és az idő múlásával előtűnő csillagokat bámultuk, melyeknek nézése nem igazán kötött le. A kezemet a sajátja mellett fogta, tekintete hol rám, hol az égboltra meredt. 

 -Nézd, egy hullócsillag! - mutatott felfele, én pedig gyorsan odakaptam a fejem, mivel eddig őt néztem. 

 -Hol?! - forgolódtam.

 -Fölötted - pottyant rám valami. A kezembe vettem a rám hulló csillagot, mely valójában egy csillagként fénylő aranygyűrű volt. 

38:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

 -Szerinted hol jöttünk ki, ha beletörtük a kulcsot az ajtóba, a kilincs pedig hiányzik? - tettem fel a költői kérdést, amire egyből válaszoltam is. - Hát persze, hogy az ablakon,

 -Hívom Zicot, megkérdezem, mit kezdjünk az ajtóval - túrt bele a hajába, és lerohant a lépcsőn.

 -Ennyi az egész - mosolyogtam a nővéremre biztatóan.

 -Huh - fújta ki a levegőt. A lépcső nyekergésének hangja egyre jobban erősödött, így hát oda kaptuk a fejünket, és megpillantottuk a felénk jövő U-Kwont és Zicot.

 -Hívjuk ide azt, aki csinálta az ajtót? - kérdezte Kwon a barátjától.

 -Felesleges, nincs itthon. Törjük be, az egyszerűbb - javasolta.

 -Mi?! - rohantam az ajtó elé. - Nem töröd be!

 -Akkor nem akarsz bemenni? - tette keresztbe a kezeit Zico.

 -Inkább itt maradok, minthogy az egész ház belásson a szobámba - morogtam.

 -Te tudod - vonta meg a vállát, és lement a lépcsőn, U-Kwon pedig utána.

 -Minie? - pislákoltam felé.

 -Gyere - ragadta meg a karom, miközben szobája felé húzott. Kotorászni kezdett a szekrényében, majd megdobott egy ruhával.

 -Ennél szűkebbet nem találtál? - kérdeztem gúnyosan. A fejére csapott, utána egy bő fazonú pólóval dobott meg.

 -Azért nem kétszer akkora lettem - nevettem.

 -Ez marad! - mutatott rám szigorúan, én pedig egyből fejcsóválva helyeseltem, hogy tökéletes lesz.

 -Kell még-

 -Nesze - nyomta a kezembe a pizsamát, és a fehérneműket.

 -Imádom, hogy tudod, mit akarok mondani - vigyorogtam.

 -Igen, tudom, telepátia - ölelt át, én pedig szorosan visszaöleltem. - Nem így kellett volna történnie ennek az egésznek. Seu, te Jungkookhoz tartozol, minden tényező odaköt téged. Egyszer el kell engednünk egymást.

 -Annak még nincs itt az ideje - szipogtam. - Minie, szükségem van rád - szorítottam az ölelésén. Egyszerűen túl fiatal voltam még. Megrémített a tudat, hogy a saját gyermekemet vártam, és az is, hogy ország másik oldalán pedig egy olyan személy várt rám, aki velem szeretné leélni az életét. Néhány hónapja még az iskolapadban ültem, a barátaimmal lógtam, és fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretnék az élettől a jövőben. Éltem a saját, gyerekes életem, ami akadálymentes volt, most pedig hirtelen komoly döntéseket kellett hoznom. Túl gyorsan csöppentem át a felnőttek világába. Tudom, hogy Jungkook mindig mellettem állna, de egyszerűen félek. Félek a jövőtől, attól, hogy a megszokott világom hirtelen felborul, hogy elvesztek mindent és mindenkit, a nővéremet, akivel felnőttem. Ő biztosította számomra a múltat, a régi emlékeimet, az egész életemet. Mégis bármikor Jungkookra gondolok, mindig repkedni kezdenek a pillangók a gyomromban, eszembe juttatva a könyvesboltos találkozást, ami ennek az egész történetnek a kezdete volt. A legbecsesebb emlék számomra.

 -Megyek, keresek alvóhelyet - mentem ki a szobából, a ruhákat pedig a kezemben szorítottam. Szemeimből apró könnycseppek hullottak, de gyorsan letöröltem őket. Bármit is teszek, mindennel egy veszteség járul. Megálltam B-Bomb ajtaja előtt. Nagy levegőt vettem, majd kopogtattam egyet. Vártam a választ, hogy bemehessek, de az ajtót máris nyitották előttem.

 -Mit szeretnél? - dőlt az ajtó támlájának.

 -Öhm, szia - tekertem idegesen a hajtincsemet. - Tudod, a szobámba jelenleg nem lehet be és ki járkálni, szóval aludhatnék nálad? A föld is megteszi.

 -Aki letöri a saját kilincsét, az megérdemli, hogy a folyosón aludjon - nézett rám komolyan.

 -Oh, akkor alszom a folyosón - fordultam meg, de visszarántott.

 -Persze, hogy aludhatsz itt - ölelt meg.

 -Köszönöm - öleltem vissza. Annyira hiányzott már. Az érzéseim iránta nem voltak Jungkookéhoz hasonlóak, inkább úgy tekintettem rá, mint a legjobb barátomra. Mióta kizökkentem az iskolás életből, nem voltak barátaim, egyszerűen minden az ellen szólt, hogy bármi olyan legyen, mint régen. Egyedül a nővérem volt nekem és B-Bomb, aki mindig mellettem állt. - Hiányoztál.

 -Nekem is. De miért jöttél vissza?

 -Nem mondok le a testvéremről - mentem be a szobába. Ledobtam a földre a ruhakupacomat, és levettem az ágyról az egyik takarót és párnát. Leterítettem a földre mindkét darabot, majd a pizsamámmal elindultam a fürdőbe. - Gyorsan lezuhanyzok.

 -Oké - felelte. Bezártam az ajtót, majd kibújtam a kórházi ruhámból. A kukába hajítottam, és bementem a zuhanykabinba. Megengedtem a meleg vizet, melynek cseppjei folyamatosan bőrömre potyogtak. Eszembe jutott Jungkook, mikor összevesztünk és ruhástul leguggolt elém. A csillogó szeme, az értetlen arca és a homlokára tapadt vizes, vörös haja. Gyengéd érintését még most is éreztem, amitől a hideg is kirázott. Egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből. A csapot elzártam, majd amikor teljes csend uralkodott a fürdőben, körülnéztem. Üres volt, egyedül én tartózkodtam bent. Jungkook nem mellettem, hanem egészen máshol tartózkodott. Vajon tudja, hogy itt vagyok? 

 -Készen vagy? - dörömbölt az ajtón B-Bomb. Gyorsan feleszméltem a gondolataimból, mielőtt végleg depresszióba zuhanok. Felkaptam a kikészített pizsamát, a törülközőt felakasztottam, és rohantam is ki.

 -Mehetsz - lihegtem.

 -Csak annyit kérdeztem, hogy készen vagy-e, nem azt mondtam, hogy rohanj ki - nevetett.

 -Tök mindegy -legyintettem. - Készen vagyok.

 -Én pedig már fürödtem - ütögette meg a vállam, én pedig játékosan kiöltöttem rá a nyelvemet. Elsuhant mellettem, majd a földre megágyazott alvóhelyemre vetődött le.

 -Hé, ott én alszom! - böktem bele.

 -Majd engedem, hogy egy terhes nő a padlón aludjon. Mégis mennyire hülyének nézel engem, Seu? - kérdezte komolyan.

 -Honnan tudod, hogy.. terhes vagyok? - dadogtam.

 -Jungook mindig is a barátom volt, elmondott mindent - magyarázta. - Szerinted miért nem akartuk, hogy gyere?

 -Köszönöm - pislákoltam felé. Befeküdtem az ágyba, majd jól betakaróztam. - Jó éjszakát, Bombi.

 -Jó éjt, Seu - hallottam hangját a földről. A televíziót kikapcsolta, így már sötét és csend volt. Forgolódtam jobbra, majd balra, de egyik oldalamon sem láttam a velem szemben fekvő Kookot, aki aggódóan fürkész engem, miközben egy rejtett mosoly lapul az arcán. Kikászálódtam az ágyból, majd lefeküdtem B-Bomb mellé. Értetlenül nézett rám, de belefúrtam fejem a mellkasába. Kezét átfonta a derekamon, én pedig ismét biztonságban éreztem magamat, így könnyedén álomra bírtam magamat.

A csengő hangjára keltem fel, mely az emeleten is tisztán hallgató volt.

 -Bombi? - böktem belé. - Csengettek.

 -Majd valaki kinyitja - nyomta a fejét a párnába. Hajnali kettő volt, ezért elég szokatlan volt, hogy valaki ilyenkor csengetett. Sajnos kíváncsiságból nem szenvedtem hiányt, így kibújtam a meleget nyújtó takaróból, és rohantam is le. Zicot pillantottam meg, ahogyan a nyitott bejárati ajtónál társalgott valakivel. Ugrálni kezdtem, hátha rálátok ebből a tisztes távolságból, de Zico magassága megnehezítette azt.

 -Ki jött? - kérdeztem kíváncsian. Ahhoz képest, hogy az idő hajnali kettőnek bizonyult, egészen éber voltam, ami a fokozatosan feltörekvő kíváncsiság miatt volt.

 -Hozzád jöttek, nem is zavarok többet - ment vissza Zico a szobájába, én pedig tágra nyílt szemekkel osontam az ajtóhoz, hogy megbizonyosodjak arról, ki keresett engem ilyenkor. Megálltam az ajtó mögött, majd fejemet kidugtam, hogy felmérjem a titokzatos személyt.

 -Jungkook! - kiáltottam fel, de egyensúlyomat elvesztettem az oldalra dőlés miatt, és a földre borultam. Gyorsan feltápászkodtam, hogy kevesebb ideig tűnjek szerencsétlennek, és a nyakába vetődtem.

 -Olyan béna vagy - csókolt meg, miközben kezével a derekamat tartotta, biztosítva azt, amíg tartott engem, nem borulhattam a földre.

 -Te meg mit csinálsz itt ilyenkor? - mosolyogtam izgatottan. A pillangók ismét feltörtek, és hevesen repkedtek a pocakomban, így hát próbáltam higgadt maradni, mielőtt megmutatkozna a boldogságom.

 -Azért jöttem, hogy haza menjünk - tartott még mindig. Mocorogva próbáltam kiszabadulni fogásából, mivel kezdtem frusztráltan érezni magamat. Vörös tincseit szőkék váltották fel, mikor a megbeszélésre utaztak, szemei még a hajnali órákban is csillogtak, mikor megpillantott engem. Érintése ugyanolyan volt, mint mindig, jelenlététől pedig testem ugyanúgy reagált. Hátrapillantottam a lépcső felé, ahol nővéremet és Kwont láttam állni a lépcsőfordulóban. Valószínűleg a csengő keltette fel őket is. Torkomban nagy gombóc keletkezett, majd nyeltem egy nagyot, és újra Jungkook felé pislákoltam. Nem engedtem, hogy könnycseppjeim megint előtörjenek, most erősnek és határozottnak kellett lennem, még ha legbelül gyenge és összetört voltam.

 -Jungkook, én itt maradok - hátráltam egy lépést.

37:Chapter

Shin Min Gi szemszöge

Hajnalba Taehyung telefonjára keltem, ami az éjjeliszekrényen csörgött.

-Biztos csak az ébresztője - nyöszörögtem, fordultam egyet, és pihentem tovább. Ám a telefon nem hagyott. Újra csörögni kezdett, de most már megnéztem, hogy az biztos e az ébresztő. A kijelző ezt írta; B-Bomb hív. Azonnal felvettem a telefont, majd beleszóltam. - Szia Bombi - köszöntem kómásan.

-Szia Minie - köszönt vissza. - Mivel Jungkook nem vette fel a telefonját, ezért mondom neked és add át a két főnöknek. Seut megtaláltuk U-Kwonnal, és bevittük a kórházba. A húgod nagyon szeretne látni, úgyhogy siessetek be.

-Melyik kórház? - 

-Severance kórház. Nincs olyan messze, hamar beértek.
-Jézusom, köszönöm, hogy szóltál, rohanunk! - mondtam végül, majd lecsaptam a telefont, és szaladtam Jungkookhoz. Egyáltalán nem érdekelt, hogy alszik e még vagy sem.

-Jungkook - nyitottam be a szobába, Kook pedig még nagyban szundított. Gyorsan odasétáltam mellé, majd simogatni kezdtem, hogy ébredjen fel. Nem hiszem, hogy örült volna neki, ha úgy keltem fel, hogy belekiabálok a fülébe hogy; Jó reggelt Napsugaram! -Jungkook, ébredj - ütögettem meg a vállát, hogy ébredjen végre fel.

-Mondjad - fordult felém kómás fejjel. - Bombi hívta V-t, de én vettem fel a telefont, na mindegy, az a lényeg, hogy B-Bomb és U-Kwon megtalálták Seut és bevitték a kórházba - hadartam.

-Melyik kórházban van? - pattant fel egyből az ágyából.

-A Severance kórházba.

-Öltözz, szólj V-nek és indulunk - mondta, majd elkezdett magának egy ruhát keresni, amire csak bólintottam, majd leszaladtam V-hez. Még ő is aludt, nyakig betakarózva. Logikus egy pasi. Nyáron, nyakig betakarózni.

-V, ébredj - szóltam normális hangon hozzá, amire fordult egyet, és aludt tovább. Akkor máshogy keltelek fel.. Megfogtam a takarót, és lehúztam Taeról, de beakadt a lábába, így Őt is húztam magammal, így mindketten a földön végeztük. - Szép jó reggelt - nevettem.

-Te mit csinálsz? - dörzsölte meg a szemét.

-Felkeltettelek, mert-

-Miért?

-Mert B-Bomb hívott téged, de te fent hagytad a telefonod, így felvettem, mert nem érte el Jungkookot se, na mindegy, a lényeg, hogy megtalálták Seut Kwonnal, és kórházba vitték. Kook azt mondta keltselek, öltözzünk, és menjünk Seuhoz.

-Oh, akkor nyomás - állt fel, és már ment is a szobája felé. Én is követtem őt, majd mikor beléptem a szobába, becsuktam magam után az ajtót. Odasétáltam a ruhásszekrényhez, majd kivettem egy rövidnadrágot és egy pulcsit, majd megindultam a fürdő felé. Bementem, majd becsuktam az ajtót. Ledobtam magamról a pizsamát, és felvettem a mai ruhámat, amit az előbb választottam ki magamnak. Miután felöltöztem, megmostam az arcom, majd V kopogott az ajtón.

-Bejöhetek?

-Gyere - válaszoltam, miközben megtöröltem az arcomat.

-Csak fogat mosni jöttem - vette el a fogkeféjét.

-Azt nekem is kell - vettem el én is a fogkefémet, majd vettem volna el a fogkrémet is, de Taehyung megelőzött.

-Hah - nyújtotta ki a nyelvét, majd nyomott egy kis fogkrémet a sajátjára. Nyújtottam a fogkefémet, hogy nekem is nyomjon fogkrémet, amire csak egy pöttynyit rakott.

-Nagyon vicces - kaptam ki a kezéből, majd nyomtam magamnak megfelelő mennyiségűt, és mindketten elkezdtük megmosni a fogunkat.

-Még az orrod is fogkrémes - nevettem ki Taehyungot.

-Maradj csöndben, különben a te orrod is olyan lesz! - emelte fel a mutatóujját.

-Bocsi, Főnök - fordultam vissza a csap felé nevetve, amire V is elkezdett nevetni mikor meglátta saját magát a tükörben.

-Készen vagytok már? - nyitott be Jungkook, mikor V-vel nagy nevetésben törtünk ki.

-Pillanat - motyogtuk egyszerre.

-Te meg hogy nézel ki? - mutatott V-re.

-Tökéletesen, mint mindig - tárta szét a karjait, a fogkefe pedig a szájában lógott.

-Ahj, inkább siessetek - ment ki mosolyogva Jungkook.

-Igen V, siess - fogtam meg a fogkefét és elkezdtem vele mosni a fogát.

-Te meg mit csinálsz? - kezdett el nevetni.

-Csak mosom a fogad, hogy gyorsabbak legyünk - nevettem.

-Add ide, én is tudok fogat mosni - vette ki a kezemből, de a fogkefe nem a kezében végezte, hanem a földön.

-Szerencsétlen - nevettem.

-Nem vicces - nézett rám V, de válaszolni nem tudtam.

-Na, mossad a fogad - fogta meg a kezemet, és elkezdte mosni a fogamat. - Itt még nem tiszta - tolta feljebb a fogkefét, amivel már szinte az ajkaimat mosta. - És még itt se tiszta - érintette hozzá az orromhoz a fogkefét.

-Hé - ütöttem a vállába játékosan.

-Mi van!? - tárta szét a karjait. - Csak visszakaptad, amiért kiverted a kezemből a fogkefét!

-Jól van, na - öblítettem ki a számat, majd megtöröltem. - Szerintem most már menjünk, mert Kook ideges lesz, és látni akarom Seut is. Indultam lefelé, majd V is követni kezdett. Olyan más volt most Taehyung.. Mi történt vele?

-Mehetünk? - fordult felénk Jungkook, mikor leérkeztünk.

-Igen - indultam meg kifelé, amire mindkét fiú követni kezdett.

-Melyikkel megyünk? - álltam meg az autók előtt. Mindegyik fekete volt, de a márkájuk különböző volt. Volt ott Mercedes, Lamborghini, és persze Ferrari. Végül is. A maffiások megtehetik..

-A Lamborghinivel megyünk - vágta rá V.

-Király - csettintettem. - Ilyen kocsit szeretnék majd egyszer - nyitottam ki az ajtaját, és beültem előre. Jungkook elfoglalta a helyét hátul, V pedig beült a vezető ülésbe.

-Melyik kórház az? - fordult felém V.

-A Severance kórház - válaszoltam. Taehyung bólintott egyet, majd beindította a kocsit, és elindultunk a kórházba. Az utat mind a hárman csöndben töltöttük el. Egy valamit elfelejtettem megkérdezni Bombitól. U-Kwon mit keres vele? Talán lehet rá esély, hogy hazavisz, és végre minden rendben lesz?

-Itt is vagyunk - zökkentett ki a gondolataimból V. Lassan kiszálltam az autóból, ugyanis korán keltem, és még hozzá az úton is elálmosodtam, úgyhogy ha találnék egy padot, nekem az is megfelelne, hogy lefeküdjek rá, és aludjak. A kórház ajtajában megpillantottan U-Kwont, aki B-Bombbal beszélgetett. A szívem hevesebben kezdett el verni. Olyan gyorsan futottam hozzá és ugrottam a nyakába, hogy majdnem felborultunk, de egyikünket sem érdekelte. A kezemet nyaka köré fontam, lábaimmal pedig kapaszkodtam rajta, de kezével megtartotta a fenekemet, így nem aggódtam, hogy leesek róla.

-Hiányoztál - csókolt meg. Egy szót sem szóltam, még válaszolni sem válaszoltam, csak csókoltam. Annyira hiányzott már a csókja, a közelsége, hogy a pocakomban egyre több pillangó repdesett.

-Jól van gerlepár, jó lenne bemenni - szólt közbe V.

-Nekem is hiányoztál - válaszoltam végül Kwonnak. - Szeretlek - nyomtam utoljára egy puszit a szájára, majd elengedett.

-Én is szeretlek - mosolygott. - Fiúk, ti menjetek, én még beszélek Minivel, utána megyünk - intett a három jószágnak, amire B-Bomb csak bólintott és bement. V még egy utolsó pillantást vettet ránk, majd Ő is bement a fiúk után.

-Mit szeretnél mondani? - kérdeztem kíváncsian.

-Azt, hogy ma jössz velünk haza - nagy mosollyal mondta.

-Végre - öleltem meg.

-De..-

-Igen, V el fog engedni - kaptam meg a választ a kérdésre, amit még fel sem tettem.

-Honnan tudtad, hogy ezt akarom kérdezni? - néztem rá kikerekedett szemekkel.

-Első - mutatta fel a mutatóujját - mert már ismerlek. - Kettő - nyújtotta ki a középső ujját is - V felhívott, hogy jöjjek érted, mert azt szeretné, hogy boldog legyél.

-Akkor mindent tudsz - hajtottam le a fejemet, mert sejtettem, hogy V elmondta Kwonnak a megbocsátási akciómat..

-Az a lényeg, hogy nem rosszul váltatok el egymástól - simogatta meg az arcomat, közben felemelte a fejemet, hogy a szemebe nézzen.

-Szeretlek - csókolt meg. - De most már menjünk, biztos látni akarod már Seut - fogta meg a kezemet, és elindultunk.

-Kwon? - fordította felém a fejét. - Kérdezhetek valamit?

-Aham.

-Hogy találtátok meg Seut?

-Jungkook felhívta B-Bombot, hogy Seu eltűnt és nem találja sehol, és hogy nem keresi tovább. Erre B-Bomb dühös lett, és a keresésére indult. Engem hozott magával, mivel én vagyok a legjobb barátja, és tudta, hogy már látni szeretnélek. Út közbe pedig elmondtam neki a V-s beszélgetésünket, úgyhogy a többiek tudják, hogy jössz haza - mosolygott.

-Értem.

-Itt van Seu kórterme - állt meg az ajtó előtt, ahol be lehetett látni. V a telefonját nyomkodta, Bombi Seu mellett ült, Jungkook pedig sehol sem volt. Lassan benyitottam, Kwon pedig becsukta az ajtót maga után.

-Jungkook hova lett? - néztem kérdően Bombira.

-Elment kávézni, azt mondta, ha Seu felébred, szóljunk neki.

-Csodás - foglaltam helye Seu mellett. A testvérem aludt, a levegőt lassan vette. Eltelhetett körül-belül tíz perc, amire Seu ébredezni kezdett. Egyből ledobta magáról a takarót, majd az ajtó felé vette az irányt. Egy dolog viszont akadályozta őt; Én.

-Ne, ne, ne! - fogtam meg a karját. - Feküdj vissza, most pihenned kell.

-Látni akarom Jungkookot! - ellenkezett.

-Majd behívom és beszélsz vele - nyugtattam meg, és visszafektettem az ágyba. Aprót bólintott, amire adtam egy puszit a homlokára, és magammal húztam Kwont.

-Merre van a kávézó? - néztem rá.

-Arra - mutatott jobb oldalra, ahol egy hosszú folyosó volt. Besétáltunk rajta, és a kávézó felé vettük az irányt. Jungkook egy padon ülve kortyolgatta a kávéját, majd mikor meglátott minket felállt a helyéről.

-Seu felébredt, és látni akar. Erre nem szólt semmit, csak megindult a kórterem felé futva. Kwonnal nem siettünk utána, hagytuk, hogy hagy beszéljenek kettesben. Bár, ha V és Bombi ott vannak, nem fognak tudni kettesben beszélgetni.

-Remélem minden rendben van Seuval és a babával - vettem egy nagy levegőt.

-Milyen babával? - kerekedtek ki Kwon szemei.

-Hát terhes - néztem rá. - Nem tudtad?

-Nem, nekem senki sem mondta..

-Igaz, kitől hallottad volna..

-Menjünk, lehet keres már téged Seu - indultunk meg a kórterem felé.

-Olyan kényelmetlen ez a ruha - mocorgott Seu. - Megkaphatnám a sajátomat? - kérdezte Jungkooktól, mikor beléptem az ajtón. Kwon kint maradt Bombival beszélgetni.

-Nincs itt egyik ruhád sem. Ami rajtad volt, az elég koszos lett, nem tudom, hogy hol jártál te - válaszolta.

-Akkor menjetek el Seunak ruháért V-vel, addig itt maradunk vele - csillantak fel a szemeim. Végre hazamehetek, és együtt lehetek azzal, akit szeretek. Tudtam, hogy Seu jó kezekben van Jungkooknál, ezért hagyom magára.

-Jó, mindjárt jövünk - nyomott Kook egy puszit Seu arcára, majd megindultak Taehyunggal haza.

-Mehetünk? - sétált be Kwon, miután a két fiú elhagyta a kórházat.

-Igen - bólogattam vadul, mosolyogva, mert tudtam, hogy itt az ideje hazamenni, Seut pedig itt hagyni, Jungkooknak. Tudom, hogy Jungkook vigyázni fog rá. Ebben biztos vagyok. - Vigyázz magadra, majd találkozunk - sétáltam oda húgomhoz, és egy puszit nyomtam az arcára.

-Hová mentek? - kiáltott utánunk Seu, de nem fordultam vissza. Itt jó kezekben van, nem lesz semmi baja.

-Hol van a kocsi? - néztem körbe, mivel semmit sem láttam, mert sötét volt, és még az eső is csepergett, majd egyre jobban kezdett esni. Pedig még csak hajnali négy körül lehetett.

-Gyere - szorította meg a kezemet Kwon, és magával húzott. Ahogy sétáltunk a kocsihoz, a pulcsim átázott, ahogyan a cipőm is. A hajam csurom víz volt. Fantasztikus. Kwonnak is mindene tiszta víz volt, a haja pedig belelógott a szemébe, és az arcán folytak le a vízcseppek. Olyan volt, mint amikor elsőnek szeretkeztünk. Egyszerűen tökéletes.

-Szálljatok be - nyitotta ki az ajtót B-Bomb, és beszálltunk, majd U-Kwon becsukta az ajtót. Levette a vizes pulcsiját, és hátradobta. A pólója száraz volt, amihez hozzá akartam bújni, hogy felmelegítsen, de Kwon a tenyerét a fejemre tapasztotta.

-Először leveszed azt a vizes pulcsit, utána hozzám bújhatsz - mutatott a fölsőmre.

-De alatta csak egy melltartó van - magyaráztam.

-Ez van - tárta szét a karjait.

-Szemét - ütöttem meg a mellkasát, majd levettem a pulcsimat, és szorosan hozzábújtam. Nem foglalkoztam azzal, hogy B-Bomb megláthat így. A strandon is lát bikinis nőket, a melltartó meg majdnem ugyan olyan, mint a bikini felső.

-Idefagyok - öleltem szorosabban.

-Indulhatunk? - nézett hátra B-Bomb.

-Igen, és csinálj meleget, mert idefagyok - válaszoltam.

-Rendben - kuncogott. Beindította a járművet, majd bekapcsolta a fűtést. Szépen kitolatott a helyről, de ahogy sikerült neki, meg is állt.

-Mi történt? - hajoltam előre, hogy lássam, miért is állt meg. - Seu - nyitottam ki az ajtót, és kirohantam rajta, nem foglalkozva azzal, hogy egy szál melltartóban voltam. - Mit csinálsz itt Seu? - emeltem fel a földről.

- Kwon, rakd be az autóba - adtam át neki húgomat, és lefektette az ülésre. A lábát felrakta a combjára, én pedig átmentem a másik oldalra, és a fejét raktam a combomra. - Seu, mit csinálsz itt?

-Veletek akarok menni - fordítottam felém a fejét.

-De, Seu, te-

-Minie, veled akarok lenni! - ült fel.

-És szerinted Jungkook mit fog szólni, hogy szó nélkül lelépsz velünk?

-Majd beszélek vele, csak vigyetek magatokkal.

-Akkor - fordult hátra Bombi - indulhatunk? - kérdezte.

-Igen - válaszolt Seu helyettem.

-Ahj Seu, olyan hülye vagy - öleltem meg. Viszonozta az ölelésem, amire Kwon mosolygott egyet.

-Bombi, még mindig idefagyok - kiáltottam rá.

-Jó, jó, kapcsolom a fűtést.

-Azért - kuncogtam.

-Apropó, te miért vagy melltartóban? Csak nem, Kwon?

-NEM! - mondtuk egyszerre mind a hárman, amire Seu egy kicsit megijedt.

-Jól van - tette fel a kezeit védekező pózba.

-Szia Minie - ölelt meg Zico, de szívta, mert vizes lett a hajam miatt.

-Köszi, összevizeltél - nevetett. - De te mit csinálsz itt melltartóban? - kerekedtek ki a szemei, amik megakadtak a melleimen.

-Zico, menj inkább aludni - tolta Kwonnie Zicot a szobája felé, amire nevetésben törtem ki.

-Ez van - nyújtottam ki a nyelvem.

-Szia Zico - sétált be Seu a kórházas ruhájában.

-Te mit keresel itt? - lepődött meg Zico, majd visszasétált a bejárati ajtóhoz, és megölelte Őt is.

-Hosszú történet - válaszoltam. - Menj Seu, fürödj meg, és aludj - adtam egy puszit az arcára, majd bólogatott egyet, és elindult Kyung szobájába.

-Mi is menjünk fürdeni - fogta meg a kezemet Kwon, és húzott a szobánk felé. Az ajtót bezárta kulcsra, hogy senki se tudjon minket zavarni.

-Annyira hiányoztál már - nyomott a falhoz, miközben egyre érzékibben és szenvedélyesebben csókolt. A hajába túrtam, ami még mindig vizes volt, de még így is puha.

-Nekem is te lökött - kuncogtam, majd újra megcsókolt. - Menjünk fürdeni - váltam el az ajkaitól.

-Én megyek előbb - indultam meg a fürdő felé, de Kwon rohanni kezdett, majd berohant, és bezárta az ajtót.

-Elhitted - nevetett.

-Ez nem ér - vágtam be a durcát, leültem az ágy szélére, és vártam, amíg Kwon végez a fürdéssel. Egy törülköző volt rátekerve, semmi más nem takarta a testét.

-Ne durcizz - adott egy puszit a homlokomra, felálltam, és elfoglaltam a fürdőt. Ledobtam magamról a vizes ruhákat, majd gyorsan megfürödtem és hajat mostam. Mivel elfelejtettem magammal bevinni pizsamát, kénytelen voltam egy szál türcsibe kimenni. Inkább Kwon előtt járkálok törülközőbe, mint V előtt.. Lassan kinyitottam az ajtót, kimentem, és nyitva hagytam, hogy a meleg levegő kiszálljon onnan. Kwon már aludt, de nagyon aranyos volt. Felvettem a pizsamám, ami a párnám alatt volt, a türcsit kiterítettem, és befeküdtem Kwon mellé. Odabújtam a mellkasához, magához ölelt, és így aludtunk el a hosszú nap után.

-U-Kwon - hallottam egy ismerős hangot a szoba végéből. Lassan felültem, majd megnéztem, hogy ki is szólt hozzá Kwonhoz. Zico volt az. - Jó reggelt, Minie - mosolygott rám.

-Neked is - túrtam a hajamba.

- Keltsd fel U-Kwont, vendége jött - ezzel ki is ment a szobából. Mégis milyen vendég?

-Kwonnie - pusziltam meg az arcát. - Ébresztő - leptem el puszikkal.

-Aludjunk még - fogott meg, és lerántott, majd ráestem.

-Elhiheted, hogy én is szeretnék még aludni, főleg ebben a pozícióban, de Zico szólt, hogy vendéged van, és hogy keltselek fel.

-Milyen vendég? - ült fel.

-Fogalmam sincs, nem voltam lent - vontam meg a vállam.

-Akkor menjünk le - állt fel, és nyújtotta a kezét, megfogtam, majd lesétáltunk.

-Szia U-Kwon - köszönt neki egy lány aranyosan. Kwon meglepődött, hogy ki jött hozzá, de nem értettem miért.

-Öhm.. Szia - köszönt neki Kwon is, majd idegesen a hajába túrt.

-U-Kwon exe vagyok - nyújtotta a kezét. - Úgy látom, hogy Ő az újdonsült barátnőd, igaz? - fordult Kwon felé.

-Igen - mosolygott Kwon az ismeretlen nevű lányra.

-Akkor én megyek, és felöltözök - mutattam fel a lépcsőre, majd megindultam. Nem a szobánkba vettem az irányt, hanem berontottam Seuhoz. Hála az égnek fent volt.

-Seu - dobtam le magam mellé.

-Mondjad - mosolygott.

-Itt van Kwon volt barátnője.

-Hogy ki? - kerekedtek ki a szemei.

-Jól hallottad - hajtottam le a fejemet.

-Ahj.. Nyugi, téged szeret, biztos nem fog vele újra összejönni, hiszen azért szakítottak, mert valószínű nem szerette Őt.

-Honnan tudod, hogy ez az oka? Honnan tudod, hogy nem valami más? Lehet a csaj dobta Kwont, és Kwon még mindig szereti Őt, és én csak arra kellek neki, hogy kihasználjon - eredtek meg a könnycseppjeim.

-Nyugi, minden rendben lesz - ölelt magához.

-Nekem sosem lesz normális életem - zokogtam.

-De, az lesz - simogatta a hajam, hogy nyugodjak meg.

-Menjünk, igyunk egy kávét, és akkor látod a csajt is - fogtam meg a kezét, és lehúztam magammal Seut. - Te nem ihatsz koffeint, úgyhogy te tejet kapsz cukrosan .

-Tessék - nyújtottam neki oda a poharat, majd felültünk mindketten a pultra, és onnan figyeltük, ahogyan Kwon és a volt barátnője milyen jól elbeszélgetnek egymással a kanapén.

-Olyan ismerős nekem Ő - kortyolt bele az italába Seu.

-Nekem nem - vontam meg a vállam. - Odamegyek, és beszélgetek velük - szálltam le a pultról, odasétáltam a nappaliba és lehuppantam Kwon mellé.

-És mikor-

-Na és Kwon, a családoddal mi újság? - vágott félbe a csaj, akinek még a nevét sem tudom.

-Jól vannak, de mostanában nem annyira szoktam velük beszélni - válaszolta Kwon.

- Na és mennyi-

-És neked hogy megy a munkád? - kérdezte Kwon a csajtól, megint belevágva a kérdésembe. Itt telt be a pohár.

-Paraszt - öntöttem Kwonra a kávémat, majd leraktam az asztalra a poharat, és siettem fel. Mikor felértem, megtorpantam Seu szobája előtt, ugyanis valaki futott fel a lépcsőn, de fogalmam sem volt, hogy miért. Seu volt az, utána pedig Kwon futott, elég dühösen.

-Nyisd ki az ajtót, siess - mondta Seu, amire kinyitottam azt, mindketten berohantunk rajta, majd bezártuk kulcsra.

-Engedjetek be - csapkodta Kwon az ajtót.

-Nem, menj, és beszélgess a Vendégeddel - hangsúlyoztam ki az utolsó szót.

-Ahj, Minie, ne csináld ezt, engedj be! - kiáltott.

-Nem, mert ez az én szobám, és nem engedlek be! - kiáltotta vissza Seu.

-Engedj már be - rángatta meg Kwon a kilincset.

-NEM! - kiabáltuk egyszerre, majd húgom is rángatni kezdte a kilincset, majd mikor Kwon abbahagyta a tárgy rángatását, amire Seu is elengedte, ám a kilincs a kezében maradt, amit kikerekedett szemekkel figyelt.

-Igen Seu, leesett a kilincs - világosítottam fel nevetve.

-Kurva ügyesek vagytok - mérgelődött Kwon az ajtó másik oldaláról.

-Menj el innen, Kwon - mondtam végül én neki. Egy nagy sóhajt vett, majd meghallottuk a lépcső nyikorgását, amiről egyből tudtuk, hogy Kwon lement. Soha nem szerettem volna ilyen mondani neki, de ebben a helyzetben muszáj voltam. Levegőnek nézett, miközben hozzá beszéltem, most meg így aggódik értem. Mikor jön végre minden rendbe?

U-Kwon szemszöge

-Mi történt? - kérdezte tőlem Suzy, aki nyugodtan iszogatta az üdítőjét a kanapén.

-Jobb lesz, ha most elmész - túrtam a hajamba.

-Hát jó - állt fel. - De azért remélem, hogy majd még találkozunk - jött közelebb, és megölelt, majd eltávozott az ajtón.

Fél óra múlva

-Kim Yu Kwon? - szólt bele a telefonba egy férfi hang.

-Igen, én vagyok az - válaszoltam.

-Bae Suzy nevű hölgy azt kérte, hogy Ön jöjjön be hozzá a kórházba, mert meglőtték.

-Melyik kórházban van? - kérdeztem rá egyből.

-A Gangneung kórházban.

-Azonnal ott vagyok, köszönöm, hogy értesített - ezzel leraktam a telefont, és rohantam a kórházba.

-Veled meg mi történt? - ültem le Suzy mellé, akinek a lába be volt gipszelve.

-Meglőttek - válaszolta.

-És, tudod, hogy hogy nézett ki, aki meglőtt? - érdeklődtem.

-Ketten voltak. Bőr ruhát viseltek, és maszk volt rajtuk, de a lövés után egyből elfutottak.

-Értem. Remélem, minél előbb kiderült, hogy kik voltak azok..

-És te? Összevesztél Minievel? - kérdezte.

-Igen, sajnos..

-Remélem, hogy kibékültök, és Minie nem fog rád mérges lenni - mosolygott. - De menj, béküljetek ki, nehogy késő legyen - fogta meg a vállam.

-Te pedig gyógyulj - mondtam köszönésképpen, és kiviharoztam a kórteremből. Hamar hazaértem, mivel közel volt a kórház a házunkhoz. Beléptem a házba, ledobtam a cipőimet, felsiettem a lépcsőn, és Seu szobája felé vettem az irányt.

-Seu - kiabáltam, miközben az ajtót csapkodtam a tenyeremmel. - Minie, engedj be kérlek! - Bármennyit is kiabáltam, dörömböltem, nem jött válasz. Elindultam a lépcső felé, hogy lemenjek a többiekhez, de előttem termett Seu és Minie.

-Ti meg hol a francba voltatok?

36:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge 

Nagyjából fél napja járkáltam az ismeretlen környéken, miközben a szatyrokat a kezemben szorítottam, mint legféltettebb tárgyakat. Több embert is megkérdeztem a helységek hollétéről, és meg is fogadva azokat, mentem a tudósított irányba, de mindig egy egészen más helyen kötöttem ki. Nem adtam fel, csak sétáltam és sétáltam. Gondolataimban folyamatosan Jungkook járt az eszemben. Az ő szemszögéből nézve az egész helyzet olyannak tűnt, mintha csak arra a pillanatra vártam volna, hogy megszökjek. Viszont a valóság teljesen mást takart. Eszem ágában sem volt megszökni, mivel most fordult volna minden a rendes kerékvágásba, de újra jött egy váratlan esemény, ami mindent felborított. 

Az idő egyre jobban csak telt, én pedig egyre fáradtabb lettem. A lábaim zsibbadtak a sok járkálástól, a szemeimet kisírtam, amik percről percre próbáltak lehunyódni, mivel a nap szép lassan lenyugodni vélt. Az időjárás is kezdett lehűlni, de a vastag pulcsi rendbe tudta hozni ezt az egy bökkenőt. Leültem egy padra, és a szatyrokat ölelve néztem a távoli autókat, melyeknek fénye gyengén bevilágította környezetét. A park, ahol voltam, ki volt halva. Néha lehetett hallani az emberek járkálását a közelből, azon kívül nem volt ott senki, csak én. Aludni nem mertem, mivel rettentően féltem. Sosem voltam egyedül, mindig ott volt mellettem a nővérem. Ez a szörnyű helyzet tapasztaltatta meg velem, hogy egy életképtelen városi lány voltam, bárminek is láttak az emberek. Csak néztem előre, és minden pillanatban megijedtem, mikor bármiféle mozgás hangot hallottam. Csak madarak voltak, még is legszívesebben valaki karjába ugranék, hogy biztonságban tudhassam magamat. A fejem lassacskán fájni kezdett, mivel ellenálltam az alvásnak, melyre nagy szükségem lett volna. Elindultam tovább a sötétségben, de az energiaszintem már a nullát közelítette. Csak húztam magam után a szatyrokat, miközben azon agyaltam, hogy mekkora szerencsétlen vagyok. Minden nyugodt volt, ami miatt nem kellett aggódnom, de egyszer csak egy csörgés hangjára lettem figyelmes, majd egy emberre, aki előttem állt úgy tíz méterre. Háttal állt nekem, én pedig csak a sötétben kirajzolódott körvonalát láttam. Nem tudtam beazonosítani kilétét, mivel sötét volt, de annyit meg tudtam állapítani, hogy egy ellenkező nemű személyről van szó. Két lehetőség tárult elém: elfutni vagy segítséget kérni. Bátorságot vettem magamon, és felé kezdtem vonszolni magamat, miközben majdnem a földre hanyatlottam az éles fájdalomtól és az álmosság erősödésétől. 

 -Kérem, segíts! - nyögtem ki ezt a néhány szót. Az ember megfordul, én pedig akaratlanul is a kezeibe zuhantam, mivel a maradék energiám is kifogyott. 

 -Seu! - hallottam meg az ismerős hangját. Kezével erősen szorított, mivel nem bírtam megállni a lábaimon. Nehézkesen felkaptam a fejemet, majd megpillantottam az a személyt, akire igazán nem számítottam.

 -B-Bomb - néztem rá kikerekedett szemekkel, majd minden elsötétült körülöttem. 

Éles fényre lettem figyelmes, ezért kinyitottam a szemeimet. Egy kórházban voltam, a saját ruhám helyett pedig egy kórházi volt rám aggatva. Kissé le voltam gyengülve és fáradt voltam, de a helyiség melegsége rendkívül jól esett az esti hideg után. Sötét volt az ablakon kívül, ami azt bizonygatta, hogy az idő nem sokat múlt. Kikászálódtam az ágyból, majd az ajtó felé vettem az irányt.

 -Ne, ne, ne! - ragadta meg a karomat Minie, akinek jelenlétéről csak most bizonyosodtam meg. - Feküdj vissza, most pihenned kell.

 -Látni akarom Jungkookot! - ellenkeztem. 

 -Majd behívom és beszélsz vele - nyugtatott meg, és visszafektetett az ágyba. Aprót bólintottam, és tettem amit kért. Minie be is tartotta ígéretét, mivel egy percen belül már Kookie ült az ágyam mellett és a kezemet szorította.

 -Jól vagy? - kérdezte aggódóan. 

 -Ugye tudod, hogy nem akartam elmenni? Kérlek, ne haragudj rám, apa tehet az egészről - mondtam válasz helyett. 

 -Nem haragszom, nem kell magyarázkodnod. A lényeg, hogy gyere rendbe - fürkészett.

 -Minden rendben, haza szeretnék menni.

 -Még egy kicsit itt kell maradnod, de mindenképp haza fogsz menni.

 -Köszönöm - pislákoltam rá. - Jungkook?

 -Hm?

 -Olyan kényelmetlen ez a ruha - mocorogtam. - Megkaphatnám a sajátomat?

 -Nincs itt egyik ruhád sem. Ami rajtad volt, az elég koszos lett, nem tudom, hol barangoltál te - mosolygott rám.

 -Menjetek el Seu-nak ruháért - csillantak fel Minie szemei. 

 -Jó, mindjárt jövünk - adott egy puszit Kook. Nem értettem, miért többes számba beszélt, de hamar rá is jöttem, mivel az ablakon keresztül tökéletesen láttam Taehyungot, aki B-Bombbal és U-Kwonnal szemben állt, nem valami barátságos arckifejezéssel. Vajon hogy került ide B-Bomb és U-Kwon? És honnan tudták azt, hogy ott voltam? Visszatérve a valóságba, Jungkook és V elindultak a ruhámért, így már csak Minie volt jelen és a két fiú, akik a kórterem előtt ácsorogtak. 

 -Mehetünk? - jött be U-Kwon, én pedig kérdőn néztem rá és a nővéremre. 

 -Igen - felelte Minie, majd felém jött és egy puszit nyomott az arcomra. - Vigyázz magadra, majd találkozunk.

 -Hová mentek?! - kiáltottam utánuk, de kimentek a kórteremből, engem pedig magamra hagytak. B-Bomb is ment velük, de előtte egy gyors pillantást vetett rám, majd eltűnt a látókörömből. Kiugrottam az ágyból, és rohanni kezdtem, nem foglalkozva azzal, hogy a lábaim nem akartak engedelmeskedni. Kénytelenek voltak. Az orvosok észrevették, hogy elhagyni véltem a kórházat, mivel a ruhám arról tanúskodott, hogy betegként tartózkodtam itt. Nem érdekelt semmi és senki csak a nővérem, aki épp itt hagyni készült engem. Futottam, minden maradék erőmet beleadva, míg nem kiértem az épületből. Az eső szakadt, sötét volt. Nem láttam őket, de egy ismerős autó tolatott a parkolóból, fényszórói pedig belevilágítottak a szemembe. Tudtam, hogy ők azok, ezért rohantam az autó után. Mezítláb voltam, az eső pedig egyre jobban áztatta a ruhámat. Minden energiám egyszerre fogyni kezdett, én pedig tehetetlenül, könnyeimmel küszködve vágódtam le az ázott betonra. Az előttem lévő autó hirtelen megállt.